Hirdetés

Június elején Pécsett is megindul a munka a vállalat új, 2,5 ezer négyzetméter területű telephelyén – írja az MTI.

Több milliárd forintos beruházásokkal fejleszti tevékenységét Magyarországon az osztrák Gebrüder Weiss (GW) szállítmányozó és logisztikai cég – jelentette be Thomas Schauer, a GW délkelet-európai régiójának vezetője szerdán.

Ismertette, a cég Győrben 2 milliárd forintból logisztikai raktárat épít – még keresik a telephelyet – Dunaharasztiban pedig 10 milliárd forintért újabb 22 ezer négyzetméter területű csarnok és irodakomplexumot építenek 23 ezer négyzetméteres raktáregyüttesük mellé.

Hozzátette, az idén bővítik magyarországi hálózatukat, új telephelyeket létesítenek:

június elején Zalaegerszegen és Pécsett kezdi meg működését a vállalat új, egyenként 2,5 ezer négyzetméter területű telephelye.

Ezzel a GW Kft. 6 egyenrangú, önálló menedzsmenttel és döntési jogkörrel felruházott régióra osztja magyarországi hálózatát, és megteremti az országos lefedettséget.

Thomas Schauer kiemelte, a cég a bővüléssel, és az újabb beruházásokkal ünnepli magyarországi jelenlétének 30. évfordulóját.

Felidézte, hogy

a GW az elmúlt 30 évben csaknem 10 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat Magyarországon.

A rendszerváltással szinte egy időben alapított leányvállalatot Hungaroweiss néven, a konszern történetében Magyarország volt az első, nem német anyanyelvű ország, ahová nemzetközi vállalatként terjeszkedett.

Ismertette, hogy tavaly a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. értékesítési árbevétele meghaladta a 19,2 milliárd forintot, ami 5 százalékkal több a 2019. évinél. A társaság eredménye 2020-ban 1 milliárd forint volt, ami csaknem duplája a 2019. évi 598 millió forintnak, és mintegy ötszöröse a 10 évvel ezelőtti 228 millió forintnak.

Thomas Schauer a sajtótájékoztatón kifejtette, a GW Kft. a logisztikai területen jelentős fejlődést ért el tavaly, a küldeményszám a 2019. évihez képest 12 százalékos nőtt, elérve az 1,3 milliót, amin belül a házhoz szállítási üzletág 80 százalékos emelkedést mutatott. A háztartási disztribúció 230 ezer küldeményével a GW Kft. vezető szerepet tölt be a 31,5 kilogrammnál nagyobb tömegű termékek terítési piacán – tette hozzá.

Bejelentette, hogy a társaság szeptemberben duális képzési programot indít Magyarországon is a német és az osztrák tapasztalatok alapján, ennek keretében a logisztikai pályára készülő fiataloknak adnak át gyakorlati ismereteket.

Jürgen Bauer, a GW igazgatóságának tagja a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a konszern az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is növekedési pályán van. Tavaly 3,7 százalékos árbevétel-növekedést értek el, bővültek a nemzetközi piacon is. A légi és tengeri szállítmányozási szegmensben növelték németországi telephelyeik számát, piacra léptek Lengyelországban, Dél-Koreában, Malajziában, Ausztráliában és Új-Zélandon.

Varga Bálint, a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat Magyarországon állítja fel az első, nulla emissziós city-logisztikai feladatokra optimalizált teherautó flottáját. Az első tucatnyi elektromos meghajtású furgon a jövő év elején Budapest, Győr, Pécs, Zalaegerszeg és Szeged belvárosában megkezdi a károsanyag kibocsátás mentes házhoz szállítást.

Az ausztriai, lauterachi székhelyű Gebrüder Weiss Holding AG több mint 7400 dolgozót foglalkoztat, 170 saját telephelyén, és 2020-ban 1,77 milliárd euró árbevételt ért el. Fő tevékenységi területei a közúti, légi és tengeri szállítmányozás, valamint a logisztika, emellett különböző, specializált, egyedi iparági megoldást is kínál, és számos leányvállalatot működtet.

Magyarországon a Gebrüder Weiss cégnek Hajdúdorogon, Vecsésen, Szigetszentmiklóson, Dunaharasztin, Kecskeméten, Győrben, Mosómagyaróváron, Biatorbágyon, és Budapesten van raktárbázisa, mintegy 500 munkavállalót foglalkoztat, és további 500 munkatársnak ad munkát a beszállítói hálózatán keresztül.

Hirdetés