Öt email után távozott a ZSÖK új sajtósa

Fél év alatt a harmadik sajtóreferenst fogyasztja el a Zsolnay Kulturális Negyed. Legutoljára – nem egész egy hét után – Horváth Tamástól, alias Petőfitől vált meg az intézmény. Márta István, a ZSÖK ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta: magasra tették a mércét.

Horváth Tamás december 9-én, hétfőn küldte az első, majd december 13-án az utolsó emailt szerkesztőségünk postafiókjába a ZSÖK sajtósaként. A megjelölt időintervallumban továbbított öt elektronikus leveléből kettőt hibásan postázott hírportálunknak, és vélhetően még egy tucat sajtóorgánumnak. Ezt követően eltávolították újdonsült pozíciójából.

Az esettel kapcsolatban megkerestük Horváth Tamást is, aki értetlenül áll a dolog előtt:

– Szerintem néhány elrontott emailnek még nem kellene egyből kirúgáshoz vezetnie. Épp, hogy kezdtem beletanulni az egész rendszerbe, amikor szombaton felhívtak, hogy hétfőn már nem kell bemennem. Most itt maradtam karácsony előtt öt gyerekkel, fizetés nélkül.

Horváth Tamással, az ismert pécsi “dzsentrivel”, a Dante kávézó atyjával és a Zsolnay Negyed (ex)sajtóreferensével a PécsMa.hu interjút készített új munkája kapcsán, ami szombaton meg is jelent. Ez után érkezett a telefon, hogy a pozíciót már nem ő tölti be, a ZSÖK-re vonatkozó részeket vegyük ki a cikkből.

A  Negyed korábbi sajtóreferense, Mester Zoltán nem akart nyilatkozni távozása okairól, illetve volt munkája “kulisszatitkairól”. Az biztos viszont, hogy a közel fél év alatt, mióta távozott a pozícióból, hárman adták át egymásnak a stafétabotot a kulturális intézménynél. Igaz, ebből a háromból Kovács Miklós – ismert pécsi rádiós – csupán ideiglenesen vállalta a sajtóreferensi feladatokat a ZSÖK-ben.

marta3

Márta István (képünkön), a Zsolnay Kulturális Negyed vezetője szerint igen magasra tették a mércét a szakmai munkát illetően, ennek pedig nem mindenki képes megfelelni.

– Azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem könnyű megfelelni a követelményeknek. Nálunk a sajtóreferensi állást betöltőknek egyszerre több területen is képben kell lenniük. Meglehetősen összetett és bonyolult az intézményrendszer működése, melyben nagyon nehéz eligazodni. Senkitől nem váltunk el haragban, csupán arról van szó, hogy a próbaidő alatt kiderült, a feladat számukra nem testhezálló.

Ezen kívül azt sem lehet figyelmen kívül hagyni – tette hozzá, hogy a Zsolnay-negyed olyan szerepet tölt be Pécs, illetve az ország kulturális életében, mely egy hatékony, jól működő kommunikációt kíván meg és olyan szakembereket, akik maximális odaadással dolgoznak.

Gerner András ugyan még a kezdetek kezdetén, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. megalakulásakor töltötte be a sajtóreferensi pozíciót, de a munkáról ő is hasonlóképp vélekedik.

– Összetett, szellemileg, de sokszor fizikailag is maximálisan megterhelő munkakörről van szó, mely nagy kihívást jelentett. Rengeteg feladatot kell egyszerre ellátni: sajtóközlemények írása, sajtótájékoztatók szervezése, a heti/havi programajánlók összeállítása, interjúk szervezése, céges belső kommunikációban való közreműködés, körlevelek írása, kiadványokhoz ismertető szövegek írása, korrektúra, sajtófigyelés, proaktív sajtómegkeresések – sorolja a napi munkát a volt referens.

Azt, hogy ki lesz a ZSÖK következő sajtómunkatársa, egyelőre nem lehet tudni. Egy biztos, a pozíciót hamarosan újra meghirdetik, így lehet jelentkezni.

Hirdetés

28 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tisztelt Petőfi!

    Kommentemben arra próbáltam rávilágítani, hogy valóban ha az a fontos, mi van a fent nevezett állással,akkor nem lényeges, hogy Ön karácsony előtt munka nélkül maradt. Hiszen ha ez akkor is így lett volna, ha nem kapja meg a lehetőséget. Hogy még körül sem tudott nézni, ezt igazán sajnálom. De mint írtam is, a magyar munkarendszer jelenleg lehetővé teszi, hogy a próbaideje alatt bárkinek megköszönjék a munkáját. Sőt még indoklás sem szükséges hozzá. Ez nem a ZSÖK sajátja, hanem országosan, sőt talán európában is elfogadott módszer.
    Ugyanakkor örülök neki, hogy megírta a regényt, ha módomban áll, el is fogom olvasni.
    Azt nem tudom, Ön milyen munka ellátására alkalmas vagy sem. De azt tudom, hiszen látogatója voltam a Dante intézménynek, hogy azt jól csinálta és azt megítélhetem, jó volt. Nyilván az embereknek vannak céljai és nem akar mindig “kocsmát” üzemeltetni. De az Ön esetében ez biztosan jól működött, ebből ítélem azt meg, hogy ahhoz ért. Lehet egy új helyen, de ugyanavval a szellemiséggel újra ki tudna bontakozni.
    Tisztelettel!

  2. Én úgy hallottam, hogy 300 telefont vettek 20 millióért! De lehet, hogy 400 telót 30 millióért. És az is lehet, hogy ccsak kamu az egész. Az igazság Odaát van!

  3. Inkabb azert kellett lennie, mert kiküldte azt a mailt, amiben arrol szol, hogy a ZsN 160 okostelefont vasarolt kb 10 millioert

  4. Kedves Valaki!
    Nagyon sokat dolgoztam ezen a regényen, ami nemsokára megjelenik. Örültem, hogy valaki kíváncsi rá a sajtóból.
    Azt nem tudom miért gondolja hogy egyetemi diplomával alkalmatlan lennék egy ilyen titkár-féle munka ellátására, nem tudom miből gondolja. Hat nap alatt még körül sem tudtam nézni rendesen.
    A második cikk pedig nem rólam szólt, hál Istennek, hanem arról, hogy mi a fene van ezzel az állással, hogy fél év alatt 4 ember közül egy se felelt meg.

  5. “Amit pedig a végén ír, hogy a pozíciót hamarosan meghirdetik, nos eddig nem sok állást láttam amit a ZSÖK meghirdetett volna, viszont a pozíciókat valahogy mindig betöltik.”

    Valakinek a lánya, barátnője, barátja, sógora, testvére, komája, apósa…..

  6. Köszi mcz, hogy a kommunikációs divízió eredményeit felsorolod, de ennek a másfél milliárdos önkormányzati cégnek (most olvasom, megint kapott 500 milliót az államtól) a kommunikációs divízióját megszüntették, vagy beolvasztották máshova, a lényeg, nincs önállóan. Egyébként az általad felsorolt díjakat elért dolgozók már nincsenek a Zsolnaynál, leépítették őket, vagy elhúztak. Na inkább ezt kéne megkérdezni, kikutatni, miért is?

  7. Hú, itt aztán mindenki kap rendesen, Márta, Horváth, Gerner, Beck, Zsolnay Negyed, ZSÖK, sajtósok, kommunikátorok, HR-esek, biztonsági őrök – élvezet volt, Barátaim!
    (a háttérből gúnyos kacaj)

  8. Azt gondolom sokan elsiklanak pár apróság felett. Bár azt nyilatkozza Horváth úr, hogy most fizetés nélkül maradt karácsony előtt. De a korábbi vele készült cikk alapján azért kiderült, hogy nem egy jól fizető karriert hagyott ott ezért az állásért. Tehát ha ennyi esélyt sem kapott volna akkor is ugyanez a helyzet lenne az életében.
    A másik, hogy manapság nem ő az egyetlen akinek a próbaideje alatt megköszönik a részvétet az alkalmatlansága miatt. Csak velük nem készül riport.
    És a harmadik dolog, hogy ennek a cikknek meg sem szabadott volna születnie. De hát ismerve a helyi viszonyokat így legalább lehet min csámcsogni és trollkodni. Elfeledve a lényeget, hogy valóban egy olyan emberről kell írni aki egy kocsmát képes elvezetni de egy ilyen feladatra alkalmatlan és ezért is váltak meg tőle. Hibázott és ennyi. Ha bárki más hibázik ugyan úgy kiteszik akárhonnan a próbaidő alatt. Ezért hívják így. Ő elbukott a próbán. Amely próba ráadásul nyilvánosságra is került mert elküldte.
    Kívánom Horváth úrnak, hogy visszataláljon oda amihez ért. De ilyen jellegű dolgokkal ne próbálkozzon és ne szervezzen.

  9. Gagyog s ragyog. A mindenhez értő igazgató és bárzongorista.
    Sok kárt okozott már Pécs kulturális életében. A MIH leamortizálása, a POSZT eljelentéktelenítése és még sorolhatnánk…

  10. “szombaton felhívtak, hogy hétfőn már nem kell bemennem” – talán ez a legvisszataszítóbb az egészben.

  11. Szánalmas ez a ZSÖK!

    Túlórázó munkatársak, túlhajszoltság!
    Gyomorgörccsel, depresszióval kozdködő dolgozók a MÁRTA ISTVÁN miatt! Egy politkavezerelt, veszteséges intézmény!

  12. Kedves János! Csak néhány részlet a kommunikációs divízió eredményeiből:

    kodalykozpont.hu – Az év honlapja 2011 – Kultúra kategória 1. hely

    eozinmagazin.hu – Az év honlapja 2011 – Kultúra kategória különdíj

    Zsolnay Negyed Facebook oldal – GoldenLike online szakmai díj (1. hely)

    És még sorolhatnám mi minden történt, mert tudom. Persze ez nyilván nem lesz neked elég, mert jó magyar szokás szerint jobban tudod, mint az, aki benne volt. De igazából mindegy is.

  13. Már az is rejtély, hogy Márta István, zeneszerző hogy került Pécsre a pesti Új Színház után. Ahol ANNO egy valódi színházi ember, Székely Gábor székébe ült be. Biztos Demszky is magasra tette a mércét, azért rúgta ki a színház-alapító Székelyt, és rakta oda Márta zeneszerző urat.

  14. “Rengeteg feladatot kell egyszerre ellátni: sajtóközlemények írása, sajtótájékoztatók szervezése,”

    Szokásos, rálőcsöljük egy emberre 3 munkáját, egy fizetésért, és persze bármikor találunk helyette másikat. Szép közszféra-kilátások.

  15. A cikk írója kicsit utánanézhetne a dolgoknak, mivel a ZSÖK és a Zsolnay Negyed nem ugyanaz, így nem kéne azokat szinonimaként használni. ZSÖK= Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. amely összefog több intézményt így többek között a Zsolnay Negyedet vagy épp a Kodály Központot. Sajtóreferense a ZSÖK-nek van a kettő közül.
    Amit pedig a végén ír, hogy a pozíciót hamarosan meghirdetik, nos eddig nem sok állást láttam amit a ZSÖK meghirdetett volna, viszont a pozíciókat valahogy mindig betöltik.

  16. A Zsolnay negyed mit tölt be? Nehéz a semmit kommunikálni. Akármikor voltam ott, olyan érzésem volt, mintha egy újonnan épített szellemtanyán sétálnék, csak a biztonsági őrök cigiznek itt-ott. Komoly. Programokkal kellene tudni feltölteni azt a bazárt, persze könnyebb a kommunikációs oldalt kurogatni a sikertelenség miatt. Ez a Márta egyébként ki a tököm? Koszos zeneszerző? Bameg, nagy a gond! Beck Zolika is az, vagy mi, mégsem bíznám rá a cipőm fényezését sem…

  17. Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy mi a sz..rt csinált az a “kommunikációs divízió” egészen addig!!! Nagyon semmit szerintem. Gernert meg ne sztároljátok itt, mert annak a gyereknek megalszik a tej a szájában, mire leír 2 mondatot! Ismerem.

  18. “a Zsolnay-negyed olyan szerepet tölt be Pécs, illetve az ország kulturális életében, mely egy hatékony, jól működő kommunikációt kíván meg és olyan szakembereket, akik maximális odaadással dolgoznak.” – azért rakták ki az egész kommunikációs divíziót év elején, mert egyik se tudta, hányas a kabát, mi?

  19. Az lehet, hogy ez a tag azt gondolja, hogy békében mosolyogva váltak el, viszont ha egyik este az utcán kap valakitől egy akkora pofont, hogy lesz@rja a bokáját, akkor is emlékezzen erre. Az ilyen márta féléket nagyon nem szokták szeretni sehol, gondolom ő is azért jött el Pestről.

  20. Magasra tették a lécet. Ez ám a kiváló magyarázat.
    És amikor felvették, ezt a magas lécet nem látta senki? Nincs ott egy HR-es, aki tudna önéletrajzokat értelmezni? Felvételi interjú, esetleg próbafeladat? Vagy a Zsolnay Negyedben nem ilyen földhözragadt módon dőlnek el a dolgok?

  21. Olosival értek egyet, ha a gyerekünket tanulmányi, meg szépségversenyekre akarjuk vinni, nem isszuk/drogozzuk végig a terhességet, mert hát utána nincs az a sajtós/manager aki megmagyarázza, hogy az a harmadik kéz a homlokán csak szexepil…

  22. Nevetséges ez a történet! Nem hiszem el, hogy ekkora tragédia lenne ez! Amúgy senki sem megy a Zsolnay Negyedbe! Unalmas programok, rossz megközelíthetőség, drága belépők, kihalt, élettelen terek! Semmi ami odavonzza az embereket, csak egy sétára mondjuk!

  23. …magasra a lécet! Ezen jót nevettem, mikor ezt vezetőnek nevezték ki, akkor azért elég mélyen volt. Lehet nem találnak olyat, aki asszisztál a pénz kinyerésében, és ennek ügyes kommunikálásában, mert az tényleg nehéz…:)

Comments are closed.