6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKevesen pályázhatnak csak

Kevesen pályázhatnak csak

Ismét megnyíltak a lakosság számára kiírt energiahatékonysági pályázatok, amelyeket először szeptember végén hirdetett meg a fejlesztési minisztérium az Otthon Melege Program keretében. A pályázat célja, hogy a fogyasztók is csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátás mértékét. Az alprogramonként egymilliárdos forintos keretösszeget a népesség aránya szerint osztják el a régiók között, így érdemes minél előbb jelentkezni a támogatásra. A hasznos tudnivalókat Nagy Emil, a lakásszövetkezetek pécsi vezetője osztotta meg lapunkkal.

Eredetileg október 22-től volt lehetőség elektronikus úton beadni a pályázatokat, ám rövid idő elteltével informatikai problémák miatt két és fél hétre leállt a rendszer, ami azonban november 14-től újra működik. A korábban már benyújtott – hűtőgépcserére és fűtéskorszerűsítésre vonatkozó – pályázatok érvényesek maradnak. A pályázatokat a nagy érdeklődés miatt régiónként eltérő időpontban hirdetik meg. Dél-Dunántúl esetében november 17-től lehet pályázni a támogatásra, amelynek összege lakásonként maximum az elszámolható költség 40 százaléka, legfeljebb bruttó 650 ezer forint lehet.

Nagy Emil, a Baranya Megyei Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének elnöke szerint probléma, hogy csak a négylakásos épületek kerültek be a pályázat körébe.

– Ez mondjuk érthető, hiszen a pályázható összeg olyan kevés, hogy szinte semmire sem elég. Ezért aztán a pályázat nem is érinti a társasházakat, a csoportos lakóépületeket, így a lakótelepeket, panelházakat sem. A mostani helyzetet kényszermegoldásként értékelem, bár úgy hallottam, hogy az év végére vagy a jövő év elejére 20 milliárdnyi összeg nyílik meg energiatakarékossági pályázat címén.

A szakember problémásnak tartja azt is, hogy csak elektronikus úton lehet jelentkezni, hiszen még sok polgárnak nincs meg a megfelelő ismerete az internetes ügyintézés menetéről.

– Az ilyen kisebb épületekben lakók nem biztos, hogy rendelkeznek internet-hozzáféréssel. Bár a jövőben is már csak elektronikus úton lehet majd pályázni az ilyen támogatásokra. De szerintem Magyarországon még nem áll azon a szinten, hogy mindenkinek legyen internet-hozzáférése otthon.

A jelentkezés során először is be kell jelentkezni a kormányablaknál, ott az ügyfél kap egy jelszót, amellyel meghatározott időpontban el kell mennie a hatósági irodába, ahol aztán azt a jelszót kapja meg, amellyel be tud lépni a pályázatra. Nagy Emil szerint ez kissé bonyolulttá teszi az ügyintézést.

Az Otthon Melege Program során a háztartási nagygépek energiamegtakarítását célzó cseréjére a dél-dunántúli régió nyugdíjasainak és nagycsaládosainak november 17-től, más magánszemélyeknek november 19-től, a kazáncsere alprogramra minden érintett számára egységesen december 6-tól, míg a homlokzati nyílászárók cseréjére december 11-től lehet jelentkezni. Ez utóbbi keretében a sima nyílászárócserére maximum bruttó 450 ezer forint, míg az épületek nyári hővédelmének javítását célzó, árnyékoló szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárócserére maximum bruttó 520 ezer forint igényelhető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő