Papíron is magyar már a Pannon Filharmonikusok karmestere, Varga Gilbert

Hat új magyar állampolgárt avattak csütörtök délelőtt a pécsi Boldogság Házában. Közöttük volt a világhírű karnagy, a Pannon Filharmonikusok rezidens karmestere, Gilbert Varga – immár Varga Gilbert. Az avatáson köszöntőt mondott Péterffy Attila polgármester.

Az eseményen jelképesen egy kenyeret adtak át az új magyar állampolgároknak. A polgármester köszöntőjében többek között erről is szólt.

– Ősi magyar szokás szerint kenyérrel és sóval illik köszönteni az érkezőket. Aki ezt adja, az óvni fogja az illetőt és jólétet biztosít számára – mondta.

A polgármester szerint a pécsiek is hasonlóképpen fogadják majd az új állampolgárokat.

Péterffy Attila polgármester

– This is „antisensational”! Nem egy szenzáció – mondta Varga Gilbert lapunknak. – Én mindig is magyar voltam, itt születtem, és egész életem során annak is éreztem magam.

Ahogy a karmester fogalmazott, most csak a helyére került valami a lelkében, rendbe tett valamit magában azzal, hogy papíron is elismerték a hovatartozását.

Varga Gilbert, jobb oldalon Bognár Szilvia alpolgármester

– Esetemben ez egy teljesen normális dolog, annak az itt ülő társamnak jelenthet sokat, aki Nigériából érkezett. Az egy nagyszerű eredmény!

A honosított hat állampolgár

Hirdetés