10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálPár nap és itt a dinnyeőrület

Pár nap és itt a dinnyeőrület

dinnye

Július első hetéig kell várnia annak, aki bele akar kóstolni az idei baranyai dinnyébe. Térképen mutatjuk, hol lehet majd hozzájutni.

Bizonyosan nem kell bejárnia a fél várost annak, aki július első harmadában Baranyában termett dinnyét szeretne enni, hiszen Pécsen több módon is terepet adnak a termelőknek és a kereskedőknek.

– Minden piacunkon, tehát a Diána téren, Hajnóczy utcában, Búza téri termelői piacon, vásárcsarnokban és vásártéren vannak visszatérő dinnyeárusaink, de újaknak is tudunk helyet biztosítani a szezonális árusok változó kínálata miatt – mondja Péter-Domán Zita, a helyi piacokat üzemeltető Pécs Holding pr-menedzsere.

Erre lehet majd dinnyét kapni. KLIKK IDE A NAGYÍTÁSÉRT!
Erre lehet majd dinnyét kapni. KLIKK IDE A NAGYÍTHATÓ TÉRKÉPÉRT!

Hozzátette: a dinnyeárusok általában 4-6 négyzetmétert vagy akár többet is kérnek, s leggyakrabban Vajszlóról, Sellyéről és az Ormánság többi kisebb településéről érkeznek a legtöbben. A napi helypénz 600 forint a vásárcsarnokban, a piacokon pedig 550 forint.

A Biokom a város közterületeit adja bérbe a kofáknak és a termelőknek ennél kevesebbért, 440 forintért négyzetméterenként.

Mint azt Lóczi Szidónia, a cég pr-menedzsere elmondta, egyelőre csak a Nagy Imre út kapcsán kértek ilyen engedélyt, de várhatóan a július elején induló szezonban  megszaporodnak az igények. Aki szeretne árulni, biztosan kap a cégtől jó és forgalmas területet.

Idén egyébként a gazdák egybehangzóan azt mondták lapunknak, hogy kiváló, a tavalyinál semmiképpen sem drágább dinnye érkezik a piacokra. A termés mennyiségével sem lesz gond, az elmúlt napok esőzései pedig nem tettek komolyabb károkat a tökfélében.

Érdekesség, hogy júliusban és augusztusban Magyarország lesz Európában a legnagyobb dinnyeexportőr, a Baranyából származó gyümölcs megtalálható lesz például a finn, francia vagy éppen litván piacokon is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő