Párizsi mintára metszik a pécsi fákat

A nyugat-európai nagyvárosokban már évszázadok óta alkalmazott technológiával hajtják végre a Keszüi úti platánok fiatalító metszését. Az eljárással azt is megakadályozzák, hogy a viharok tövestől csavarják ki a fákat, vagy az ágakat a környező házakra, autókra, gyalogosokra törjék.

hirdetés

Hétfőn kezdődik Nagy Ervin, Pécs főkertészének tervei és utasításai alapján az a komoly horderejű munka, amellyel a Keszüi úti platánok hosszabb életét és a környéken élők biztonságát lehet szavatolni.

– A fasor mostanra kinőtte a rendelkezésére álló teret, többek között a magánterületek fölé emelkedő ágak veszélyeztetik a lakók házait, parkoló gépkocsijait. Emellett a fák korossá váltak, így visszametszésük indokolt, hogy megóvjuk őket a vihar idején az esetleges kidőlésektől, ágaik leszakadásától – mondta lapunknak a főkertész.

Így fognak kinézni a platánjaink
Így fognak kinézni a platánjaink

A nyugat-európai országok nagyvárosaiban (Párizs, Barcelona, Brüsszel) bevált, több évszázados gyakorlatnak megfelelően ifjító metszést hajtunk végre. Ennek során a lombkorona erős, az elágazásokhoz közeli távolságig való visszametszését végzik a szakemberek.

– A platánok jól tűrik a metszést, könnyen újulnak, ifjításra erős hajtásnövekedéssel válaszolnak. Ezen tulajdonságaira alapozva nagy hagyománya van a fák erős metszésnek főként a nyugati országokban, de mostanra idehaza is. A fák rövid idő alatt újra erőteljes koronát növelnek, mellyel ismét betöltik zöldterületi szerepüket, port kötnek meg, árnyékot adnak, párologtatnak, mindezt úgy, hogy kevésbé zavarják a Keszüi út lakosságát – hívta fel a figyelmet a főkertész.

Nem semmi látvány lesz!
Nem semmi látvány lesz!

A munkálatok 8-10 napot vesznek igénybe függően az időjárástól, és az esetleges, nem tervezhető körülményektől.

A munkák a Táncsics Mihály utcától haladnak a nyugati irányba. A munkaütemek során megfelelő jelzések segítenek majd a tájékozódásban. Ezen szakaszokon csak a déli oldalon lehet személygépkocsival közlekedni a keleti irányba, buszközlekedés azonban mindkét irányban folyik majd. Az érintett szakaszokon belüli buszmegállókat ideiglenesen áthelyezik, amiről a megálló menetrendjelző tábláin lehet tájékoztatást kapni. A taxidroszt helyét a faápolási munkák ideje alatt átmenetileg ugyancsak áthelyezik.

A fametszési munkák során a munkaterület megfelelő lehatárolására és a veszély jelzésére nagy hangsúlyt fektetnek, az út északi felének szakaszos lezárása emiatt viszont nem kerülhető el.

Alig várjuk!
Alig várjuk!

A munkaterületek lehatárolása hatással lesz a gyalogos közlekedésre is, az ezen a területen lakók a helyszínen dolgozók segítségével tudnak majd be- vagy kimenni lakásukból, házukból.

A munka hétköznapokon 8:00-17:00-ig zajlik a tervek szerint. A metszések ideje alatt, illetve az azt követő néhány napban is zajlik a levágott faanyag elszállítása, aprítása, a Biokom Nonprofit Kft. pedig mindent elkövet annak érdekében, hogy a munkálatok minél hatékonyabban, és minél rövidebb idő alatt végbemenjenek. Azonban számos hátráltató tényező léphet fel, amit ilyen körülményes, és balesetveszélyes munkavégzésnél figyelembe kell venni.

Hirdetés