63 kamera lesz Pécsen

Hamarosan elindul egy program Pécsen, amelytől jelentős előrelépést várnak a pécsi közbiztonság javítása terén. Minderről Páva Zsolt polgármester beszélt, miután megbeszéléseket folytatott Hatala Józseffel, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökével.

Egy nemrégiben megtartott közgyűlésen döntöttek róla a városvezetők, hogy egy teljesen új, több területre kiterjedő közbiztonsági program indul el Pécsen idén. Ennek megvalósítása már megkezdődött azzal, hogy a minap új járműveket, bicikliket kaptak a pécsi polgárőrök. Csütörtökön egy tanácsadó testület is munkához látott, amely javaslatokat dolgoz ki, hogy Pécsen növekedjen a biztonságérzet.

fatala1

– Azokra a lakossági igényekre adunk kézzel fogható válaszokat, amelyek a város közbiztonságával kapcsolatosak. Felháborító, hogy a város jó hírnevét, az itt élők biztonságérzetét bűnözők rongálják. Ennek véget kell vetni – mondta Páva Zsolt polgármester az ülés közben tartott rögtönzött tájékoztatón.

fatala2

Az intézkedések része, hogy a ma 39 kamerát számláló pécsi térfigyelő rendszert 24 új készülékkel bővítik még ebben az évben. Emellett megerősítik a Pécsen működő polgárőr szervezeteket, eszközöket vásárolnak számukra, az autós járőrözéshez benzinpénzt fizetnek nekik. Rendszeresen közbiztonsági tanácsadó testület folytat értékeléseket, ad javaslatokat a rendőrségnek a városházán.

A csütörtöki ilyen értekezleten jelen volt Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) elnöke is, aki elmondta: a megyei rendőrség már 90 százalékban elkészült egy teljesen új bűnmegelőzési programmal.
– A nyári idegenforgalmi szezonra már ennek mentén dolgoznak a pécsi rendőrök, az NBT pedig egymillió forintot biztosít a rendőrségnek kifejezetten megelőzési célokra – tette hozzá Hatala.

Hirdetés

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Volna pár ötletem hova kellene kamera…Vasútállomás,Meszes,Szabolcs,Hősök tere,Vásárcsarnok…

  2. Szerintem a polgárőröknek több pénz kellene mint amit adnak majdnem többet csinálnak mint a rendőrök…… Nem csak most kell a polgárőröket támogatni hanem mindig !!!!! És egy kis tiszteletet mert saját szabadidelyükből csinàlják és ezért nem kapnak pénzt sőt saját pénzből tankolnak meg ruházzák magukat elég szomoru h nem finanszirozzák ezt nekik legalább !!!!

  3. Érdekes 4 év alatt nem volt annyira fontos a közbiztonság,mit akarnak itt 63 kamerával, több szögből lehet majd látni ,hogyan ölik meg az újabb Bándy Katát???Mire föl erősítik meg a polgárőrséget ,múltkor elhaladtam az egyik mellett este és épp telefonon azt beszélte(ráadásul egyenruhában) a haverjával ,hogy jöjjön le fröccsözni.Bűnmegelőzési célra egymilla?Egy hét alatt elmegy ez az összeg + ismerve a tettrekész rendőrség jellemét el is tüntetik a zsebükben hamar.Hol az ipar ,hol a bánya,hol van az egykor virágzó város???Az egyetem meg a túristák édes kevés ahoz,hogy élhető hely legyen Pécs.Nem jósolok neked nagy jövőt Zsoltika!

  4. Távol álljon tőlem, hogy meg tudjam állapítani, hogy elégséges-e a 63db kamera – szerintem amúgy nem – de mindenesetre erre a fejlesztésre már szükség volt. Az tény, hogy olyan “kampányszagú” a történet, miért nem tavaly vagy azelőtt került erre sor. Csak érdekességképpen a Somogy megyei Enyingen ( lakossága kb 3200 fő ) 20 ( igen húsz ) térfigyelő kamera lesz. Úgy gondolom ezt a megkezdett irányt van még hová fejleszteni.
    http://feol.hu/hirek/terkamerak-enyingen-1596852

  5. Kár, hogy csak a kampányban találja felháborítónak a közbiztonsági helyzetet. Nem kéne önkormányzati lakásban pátyolgatni a bűnözőket, nem kéne betelepíteni őket az adófizetők pénzéből oda is ahol még nincsenek.

  6. Javaslom sötétedés után a belvárost. De nem karhatalommal lehetne a sok szerencsétlen hajléktalant, erőszakos kéregetőt távoltartani hanem munkahelyekkel, a tehetetleneket ellátással. A harcikutyákon meg a szájkosarat meg kéne követelni.

Comments are closed.