Páva Zsolt: büszkék vagyunk a Zsolnay dolgozóira!

tiszteletet és elismerést érdemelnek mindenkitől azok a dolgozók, akik június 7-én egy emberként döntöttek úgy, hogy felállnak és a Zsolnay-örökség őrzőiként kilépnek a teljes fizetésképtelenség határán lévő manufaktúra kötelékéből – mondta lapunknak adott interjújában Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

– Tudták mi fog történni?
– Nem. Ugyanakkor minden eshetőségre fel voltunk és vagyunk készülve. Már a tavalyi évben látszott, hogy nincs minden rendben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél, az idei év első felében pedig már azzal szembesültünk, hogy semmi sincs rendben. A társaság nem fejlődött, óriási, több százmilliós hiteltartozást halmozott fel, miközben a közüzemi tartozásokkal is elmaradt. Gyorsuló ütemben haladt a gyár a lejtőn és félő volt, hogy fizetésképtelenség áll elő. Polgármesterként lépnem kellett, ahogy az önkormányzatnak és a kormánynak is, hogy megmentsük a gyárat. Hozzátenném: mellettünk állnak a Zsolnay család leszármazottai, akik szerint a Zsolnay márkanév sokat vesztett értékéből, újraépítésének esélye pedig folyamatosan romlott. Egyikük úgy fogalmazott, már családja jó hírnevét sérti az a minősíthetetlen stílus és helyzet, amely a gyár körül kialakult.

– Milyen védelmi mechanizmusok indultak be?
– Arra kértem a kormányt, hogy nyilvánítsák stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t, helyezzék azt védelem alá. A bizonytalanságok miatt a pécsi önkormányzat döntött arról is, hogy megalapítja a Ledina Kerámia Kft.-t. Míg a kormány és az önkormányzat döntései jogi védelmet adtak a Zsolnay-kultusz és -örökség fennmaradásának, addig a dolgozók június 7-én a fizikai védelmet is biztosították.

– Mit kapnak a dolgozók a Ledinától?
– Többet, mint a manufaktúrától. Egyrészt biztosítjuk a jogfolytonosságot, ami például végkielégítésnél sokat számít. Emellett a többségi tulajdonos által alkalmazott féléves határozott idejű szerződéseket határozatlanra cseréljük a bérek megőrzése mellett. A legfontosabb, amit kapnak, az a biztonság. Elhivatott, kitartó emberekről beszélünk, akik nem pusztán egy munkahelynek tekintették a gyárat, de a történelem, a Zsolnay-mítosz részének is érezték magukat. Jellemző, hogy az első kérdéseik között az szerepelt, mikor tudnak ismét Zsolnay-név alatt dolgozni, mikor szerezzük vissza együtt azt, amit elvettek tőlük.

– Milyen állapotokról számoltak be az emberek, mire hivatkoztak, amikor kérték átvételüket a Ledinához?
– Gyakorlatilag rémálom, ami a közelmúltban és az utóbbi napokban zajlott a patinás gyárban a beszámolók szerint. A dolgozók teljes bizonytalanságban voltak, nem tudták melyik nap jelent csődöt a társaság, embertelen bánásmóddal találkoztak, megrendült a bizalmuk a többségi tulajdonosban. Eközben azzal kellett szembesülniük, hogy valakik valamiért autócsomagtartóban visznek ki egyedi, értékes Zsolnay-termékeket a gyárból. Azt látták, hogy második otthonuk a szemük előtt válik semmivé. Végtelen elkeseredettségben voltak, s igazi csoda, hogy ilyen állapotok között képesek voltak kifogástalan minőségű, aprólékos munkával előállított porcelántermékek készítésére.

– Mikor állhatnak ismét munkába ezek a Zsolnay-örökség őrzői és hol, illetve mit csinálnak addig?
– Szeretnénk elérni, hogy mihamarabb oda kerüljenek, ahova tartoznak, Magyarország egyik legnagyobb büszkeségei, a Zsolnay-műtárgyak közé, eredeti munkahelyükre. Velük garantálhatjuk, hogy a Zsolnay-mítosz és -kultusz folytatódik. Az emberek most pihennek, az eddigi megpróbáltatások után biztonságban érzik magukat, hamarosan pedig ismét munkába állnak.

Hirdetés