Páva Zsolt: indul az építkezés éve

Közel ezer új munkahely jött létre Pécsen az elmúlt egy évben, a város megállapodott a kormánnyal a Modern Városok Programról, és 2020-ig több mint 50 milliárd forintnyi beruházás valósul meg a városban. Ezzel együtt, s talán éppen ezért lesz tennivaló bőven a következő években a megyeszékhelyen – vallja a pécsi városvezető.

– Ötéves ciklus indult tavaly ilyenkor, megváltozott az uniós támogatási rendszer, Pécs pedig nagy célokat tűzött ki maga elé. Milyen volt ez az év?

– A felkészülés éve volt 2015, ami egy átfogó konzultációval indult. A pécsieket kértük meg arra, hogy mondják el véleményüket: milyen várost szeretnének, milyen fejlesztéseket támogatnak, miben várnak előrelépést. 2016-tól ugyanis egy olyan páratlan fejlesztési időszak indul, amelyben az elmúlt 100 évben nem volt része Pécsnek. Csak a közvetlenül felhasználható uniós forrásokból 31,4 milliárd forint érkezik Pécsre, de más pályázatokból és kormányzati forrásokból újabb több mint 20 milliárd forintot költhetünk beruházásokra. Az eddigi akadályokat – a városlakók segítségével – jól vettük, így felkészülten vághatunk bele közös terveink megvalósításába.

– Van olyan is, amivel nem elégedett?
– Úgy terveztük, hogy a felújított Horvát Színház és a modernizált állatkert is látogatókat tud már fogadni idén, de kivitelezői problémák miatt ezek e célok nem valósulhattak meg. Ez üzenet számunkra: még körültekintőbben kell kiválasztanunk, hogy ki és mit építhet Pécsen. Szerencsére viszont többségben vannak a sikeres projektek. Örülök annak, hogy lezárult a régió legnagyobb klinikájának sokmilliárdos felújítása, jól haladt a buszcsereprogram, sőt márciusra az összes régi buszt lecseréljük. Elindult az új pécsi vásárcsarnok felépítésének létrehozása, s jövőre megindul az építkezés. Elkezdték bontani a Magasházat is és elindult a Nemzeti Kosárlabda Akadémia előkészítése. Emellett közel 5 milliárd forintból megépül Magyarország egyik legnagyobb naperőműve Pécsen az év végéig, amellett pedig gazdagodott Pécs egy új rekreációs parkkal, tóval, gumírozott futópályával a Tüskésréten.

– Különmegállapodást kötött a kormány Péccsel az év közben, ez volt a Modern Városok Program. Mikor válik ez kézzelfoghatóvá?
– Egyelőre még nem tartunk a „látványos szakaszban”, de gőzerővel folyik a munka. A multifunkciós sportcsarnok és élményfürdő előkészítése folyik, hamarosan indul a tervezés. Az M6-os és M60-as utak megépítését megelőző hatásvizsgálatok zajlanak, folyamatosan emelkedik a külföldi hallgatók toborzása, s az orvosi karnál például komoly fejlesztéseket készítenek elő ilyen célból. A kormány tárgyal arról, hogy közösségi tulajdonba veszi a ma nagyobb részt osztrák kézben lévő Déli Ipari Parkot, s garanciát vállalt arra, hogy néhány hónap alatt üzemcsarnokot épít új befektetőknek, amennyiben erre igény lesz.

páva zsolt, hl04

– Ötezer új munkahelyet ígért megválasztása előtt. Mennyi teljesült ebből eddig?
– Az időarányos részt teljesítjük, hiszen a Harman hangtechnikai gyártó és a Hellmann érkezésével, az ITSH és a BAT bővítésével ezer pécsi család megélhetését teremtettük meg. Jövőre várhatóan legalább ugyanilyen ütemben lesz esély a folytatásra. Azzal sem leszünk elégedetlenek, ha nem egyszerre 3 ezer munkahely jelenik meg Pécsen, a kis előrelépéseknek, bővítéseknek, beruházásoknak is hálásak leszünk. Sőt: inkább legyen sok kis új foglalkoztató Pécsen, mint egy nagy. Hiszen utóbbi esetben – mint láthattuk azt az Elcoteq csődjénél – végzetes következményei lehetnek egy kidőlésnek. Inkább álljunk sok kis lábon, mint pár óriásin!

– Elindult a városi cégek átszervezése. Miért volt minderre szükség és milyen tapasztalatokat szereztek eddig?
– Túl sok önkormányzati tulajdonú társaság működött korábban Pécsen, s akadtak párhuzamos feladatok is. Aprólékos, tervszerű munka indult, ami 2016-ban fejeződik be. A cél, hogy olcsóbbak és hatékonyabbak legyünk minden területen. Szerencsére az emberek a változásokból alig érzékelnek valamit.

– Kivéve a kudarcba fulladt Mikulás-bulit…
– Igen, sajnos. A rendezvényszervezéssel és városmarketinggel kapcsolatos feladatokat a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) vette át és a finn Mikulás látogatását valóban rosszul szervezték meg. Sőt, botrányosan rosszul. Ki fogjuk vizsgálni, hol csúszott el a dolog, de mindent egybevetve azt látjuk, hogy hosszabb távon Pécs nyerni fog azzal, hogy átgondoltabb cégstruktúrában működünk majd.

– Az adókkal kapcsolatban örökös kérdés, hogy csökkennek-e?
– Folyamatosan dolgozunk a csökkentésen. A város üzemeltetését azonban részben a pécsiek adóforintjaiból fedezzük, és vigyáznunk kell arra, hogy ne forduljunk át negatívba, vagyis mindig nagyjából ugyanannyi legyen a közös kalapban. Eddig minden évben tudtunk csökkenteni, így ez év januárjától 25 négyzetméter alatt nem kell építményadót fizetni, számos könnyítést biztosítottunk munkahelyteremtő cégeknek, jövő januártól pedig a pécsi háziorvosok kapnak 90 százalékos könnyítést az iparűzési adóból. Mindezt annak köszönhetjük, hogy kiszűrtük a rendszer potyautasait. Ha ez a munka folytatódik, az adók is még tovább csökkenhetnek.

páva zsolt, hl01

– Ha sarokpontokat tekintünk, 2016-ban milyen fontosabb történések várhatók a városban?
– Immár kézzel foghatóan is elindulnak azok a fejlesztések, amelyeket a pécsiekkel közösen elhatároztunk, egyben több projekt le is zárul. Tavasztól már kizárólag olyan buszok közlekednek majd a városban, amelyeket a pécsi buszcsereprogram beindítása után szereztünk be, s szintén tavasztól várhatóan komoly forgalmat bonyolít majd az új pécsi állatkert. Elkezdik építeni az új vásárcsarnokot is és a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát. De ne feledjük, hogy felpörög az uniós támogatási rendszer is, amelynek köszönhetően várhatóan komoly beruházások történnek a magánszférában, a munkahelyteremtő gazdasági társaságoknál is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A Harman rossz példa, mivel ők jórészt a kivonuló Flextronics dolgozóit vették fel… a BAT meg messze nem vett fel 600 új embert.
    Mellébeszélés és ködösítés az van, ezerrel.
    Pécs és Baranya, egy elcigányosodó döglött megye és a kutya sem akar
    odamenni. Sőt akinek egy csöpp esze van, az elhúz onnan, ha megteheti.
    A munkanélküliség meg akkor csökken, amikor jó időben készül a statisztika

  2. Minden fideszes kommunista, ez köztudott. De inkább ők legyenek, semmint hogy a liberálfasiszta csőcselék még egyszer visszatérjen (te jó ég, a várost majdnem átnevezték a tudjuk kik Pécsről Csépre). Persze mindenki hazudik, de azért lesz valahogy.

  3. Megnéztem a “polgármester” úr életrajzát az interneten nagyon hiányos. Valószínűleg a több fityeszes vezetőhőz hasonlóan Ön is MSZMP és KISZ tag volt.

  4. Páva elvetársnál a közös döntés a fityeszes haverjait jelenti és nem a lakosságot, egy hataloméhes kis senki, amikor a Vitya nemzetvezető elvtárs itt volt, akkor úgy viselkedett, mint aki imádja a kis gonosz törpét.

Comments are closed.