Pécs: fogyunk vagy sem?

Pécs esetében csak részben, s kisebb mértékben igaz a több évtizede szajkózott „fogy a magyar” kijelentés. A kimutatások és a szakemberek szerint nem csökkent jelentős mértékben a város népessége; ez a minimális visszaesés is nagyrészt a természetes fogyással és a falvakba való kiköltözésekkel magyarázható. Ezzel együtt az általános gazdasági helyzet miatt sok fiatal, magasan képzett elhagyta Pécset.

Úton-útfélen hallani, hogy fogy hazánk népessége, ami igaz is, hiszen a legutóbbi kimutatások szerint már évek óta bőven tízmillió alatt van a lélekszám, s nemsokára a 9,9 milliót is elhagyhatjuk. Ennek ellenére a népességmozgások miatt Baranya több települése is lakókat nyert az utóbbi tíz évben, vagy éppen – ahogy Pécs – elenyésző mértékben veszítette el csak népességének egy részét.

Sokan kiköltöztek, híztak az agglomerációs települések

Mint azt a Központi Statisztikai Hivatalnál megtudtuk, Pécs 2002 és 2012 között háromezer lakóját veszítette el, tavaly 156.800 ember lakott a városban a tíz évvel ezelőtti 159 ezres számhoz képest. Érdekesség, hogy nem is a legfrissebb adat jelenti a mélypontot, hiszen 2004 és 2008 között ennél is kevesebben éltek a városban.

Bár tízéves összevetésben csökkent a lakosság, az agglomeráció egyes települései jelentős mértékben gyarapodtak. Kozármislenybe például kétezer fő költözött tíz esztendő alatt, Nagykozár 650 fővel gyarapodott, de Keszü lakosságszáma is 400 fővel több volt tavaly, mint 2002-ben.

A szakemberek szerint éppen a szuburbanizációs folyamat, azaz a nagyvárosból a kisebb települések irányába való kiköltözések miatt csökkent a város lakossága, míg a természetes fogyás – bár nőtt a születések száma, még mindig többen halnak, mint születnek a megyeszékhelyen – csak kisebb mértékben érhető tetten a számokban.

Maradnának?

Van azonban egy fájó pont az elvándorlás kérdéskörében, mégpedig a fiatal aktívak továbbállása.

Kákai László szociológus munkatársaival nemrégiben végzett felmérést a pécsi és baranyai népességmozgásokról. Ő megerősítette, hogy a környező falvakba költözések erősen megjelennek a tendenciákban, s a gyér népességszaporulat is rányomja bélyegét a népességfogyásra, de a fő probléma a jövőre nézve más.

– Megfigyelhető, hogy évről évre egyre jelentősebb számba az aktívak, azon belül is a magasan képzett fiatalok hagyják el a várost. Mindez a rossz tendencia akkor szakadhat csak meg, ha jelentősen javulnak a kilátások a munkaerőpiacon. Egyébként ez a gyermekvállalási hajlandóság fokozásának alapja is – mondja a szakember.

– Segíthetne, ha – mint Dunaújváros vagy Kecskemét esetében – egy nagyfoglalkoztató jelenne meg a városban. Szerinte ugyanis alapvetően itt maradnának a fiatalok, akik egyértelműen csak akkor állnak tovább, ha kilátástalannak érzik a jövőjüket. – Amennyiben a következő években Pécsre települne egy vagy több – egy-két ezer embernek munkát adó vállalatot, meg is fordulhat a tendencia, s nőhetne is a lakosságszám – tette hozzá.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egyetértek az előttem szólóval !
    Nem várom a “sült galambot”- értsd : hogy minden adatot megírjon az újságíró,- de bizonyára jó sokan nem kezdenek el kutakodni a neten a pécsi,vagy baranyai adatok után ! Pl. 2012-ben országosan kb. 90 300 gyerek született ( említette évértékelőjében a miniszterelnök) – de pl. kb. a halálozások száma 128 500 volt. (0,5% emelkedés)
    Lehet, másokat is érdekelne : a legutóbbi népszámlálás adataiból miket lehetne megtudni ?- (pl. Pécsre vonatkozóan )
    Más : a külföldre távozóknak “illene” / kellene bejelenteni távozásukat pl. az önkormányzati okmányirodákban ! Ott pl. milyen adatok vannak /lennének ? Tudom: sokan “elmentek” úgy, hogy erről sem tudtak !- de az egy más történet lehet(ne) – mint pl. például az, hogy mennyien érkeztek “külföldről ? ” – és mi pécsiek mennyire szeretjük a “pirézeket” (!) vagy sem ?

  2. Lehet, hogy a helyzet azért ennél kicsit összetettebb? Minden esetre egy másik interjúban Skífői Tamás többek között eképp vélekedik:
    “A megye korfája komoly elöregedést mutat a népesség körében. A reprodukcióra képes generációk aránya egyre csökken, szebben fogalmazva egyre kevesebb és kevesebb a fiatal, ráadásul még összességében is csökkenő megyei lélekszám mellett. Ez önmagában is komoly gazdasági krízist okozhat, a most is tapasztalható elvándorlás mellett. Pécs lakossága néhány évtized alatt 100 ezer alá csökkenhet. Ezt a folyamatot csak gazdasági fejlődéssel lehetne megfordítani, miközben a folyamat maga is a gazdasági fejlődés ellen hat. Mindemellett becslések szerint már 30 ezer ember ingázik külföldre és fejlettebb magyar térségekbe dolgozni. A kihívás egyébként sokrétű. …”
    Az interjút magam készítettem egy sorozatban, a város jövőképe kapcsán.

    A teljes interjú itt olvasható: http://pecs2030.afal.hu/interjuk?from=10&ID=1

  3. Orbán miatt többen mentek el, mint 1956-ban

    Budapest – Matolcsy György visszahívná azt a félmillió embert, akik az elmúlt években távoztak Magyarországról. Ha Orbán Viktor jobbkeze, a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjának várományosa igazat beszél, akkor ez azt jelenti, hogy soha még ennyien nem keresték külföldön a boldogulásukat, mint a Fidesz kormányzása óta. Sokakat a megélhetés űzött el az országból, mások a demokrácia deficitje miatt döntöttek a távozás mellett.

    Bővebben:
    http://nepszava.com/2013/02/magyarorszag/orban-miatt-tobben-mentek-el-mint-1956-ban.html

    nepszava.com/2013/02/magyarorszag/orban-miatt-tobben-mentek-el-mint-1956-ban.html

Comments are closed.