5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálPécs jövőjéről döntöttek

Pécs jövőjéről döntöttek

Nem kisebb ügyekben döntöttek a városházán csütörtökön, mint Pécs 2020-ig tartó történelméről – már ami a gazdasági programot és fejlesztéseket illeti. A témában természetesen mindenkinek volt véleménye, s most sem maradtak el a politikai összecsapások.

A kormány és a város közötti megállapodást immár a pécsi képviselők is elfogadták a közgyűlésben, miután a kabinet is határozatban rögzítette az Orbán Viktor és Páva Zsolt által aláírt, Pécs jövőjéről szóló dokumentumot. Kiderült az ülésen például, a városvezetés 2020-ig el akarja érni, hogy mindenki dolgozhasson Pécsen, aki akar, ehhez pedig gazdaságfejlesztési programot indítanak el.

közgyűlés2

Csizi Péter országgyűlési képviselő, aki az előterjesztés tárgyalásakor fel is szólalt, azt mondta: a korábbi ciklusokhoz képest példátlan, hogy a kormány gyakorlatilag szerződésben rögzíti az elérni kívánt célokat, s a kabinet ezek támogatását kormányhatározatban vállalja.

Az ellenzék részéről többek között az LMP, a Jobbik és az MSZP/Sopianae-Együtt is azt mondta, hogy kevés a konkrétum az előterjesztésben. Gulyás Emil (MSZP) szerint egyelőre nem látszik, hogyan létesülnek majd munkahelyek. A városvezetői felszólalásokból ugyanakkor kiderült: Pécs célja, hogy a munkahelyteremtést például infrastruktúra – mint üzemcsarnokok építése, ipari park bővítése – megteremtésével segíti.

Az ülésen kiderült: nem kevesebbet szeretne elérni a pécsi városvezetés 2020-ig, minthogy mindenki dolgozhasson a városban, aki akar. Mindent e cél elérésének rendelnek alá, így többek között a városi fejlesztéseket is ez határozza majd meg, de a képzések tekintetében is erősítenek, hogy a betelepülő cégek számára meglegyen a kívánt munkaerő.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő