Kormányzati megállapodás: Pécs lehetőséget kapott az elrugaszkodásra

Pécs leszámolhat a múlttal, az elrugaszkodásra, a jövő építésére kapott lehetőséget. Így summázható Pécs polgármestere és két országgyűlési képviselője szerint az a megállapodás, amelyet a város a kormánnyal kötött, és amelynek értelmében 9,5 milliárd forintot biztosít a kabinet – minderről kedden újságíróknak beszéltek. 

– Fontos “szerződés” készült a kormány és a város között. Mit lehet erről tudni?
Csizi Péter képviselő: Az ismert okok miatt hónapokkal ezelőtt vezetésemmel kezdtünk el tárgyalni a kormánnyal; s a kabinet, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is úgy látta, hogy a helyzetet egymaga Pécs akkor képes megoldani, amennyiben a kormányzat még az eddigieknél is komolyabb partnerséget kínál. A közös cél mindvégig egy olyan megállapodás létrejötte volt, amely esélyt kínál a múlttal való végleges leszámolásra, egyúttal az elrugaszkodásra és a jövő építésére.
Hoppál Péter képviselő: Többek között a szocialisták által elherdált buszok pótlása, a ránk hagyott hitelek törlesztése, az elhibázott beruházások – mint az Expo Center – miatt nem volt meg a kellő stabilitás a város költségvetésében. Mindezt immár egy, a múltat feltáró, általam vezetett bizottság is vizsgálja.
Páva Zsolt polgármester: A képviselők közbenjárásával kormányzati szinten sikeres megállapodást tudtunk tető alá hozni, ezt a minket kritizálóknak is el kell ismerniük. Ennek keretében a kormány a város rendelkezésére bocsát 9,5 milliárd forintot, amivel teljesen konszolidálható a büdzsé, és lehetőség lesz a következő időszakban az építkezésre is. Mindez ugyanakkor nem jöhetett volna létre, hogyha a polgármester, a képviselők – akik rendkívüli módon kiálltak a városért a tárgyalások során – és a kormány nincsenek teljes összhangban.


– Mit vállalt Pécs mindezért?
Páva Zsolt: Ez nem ajándék, de nem is azt kértünk. Három éven belül visszatérítendő támogatás biztosításával komoly lehetőséghez jutott Pécs, amiért nyilvánvalóan elvárja a kormány, hogy a legszigorúbb gazdálkodást folytassuk, továbbvigyük azt az ésszerűsítést, amit már korábban is megtettünk, és most szeptemberben is elindítottunk. Nem piaci pénzintézet lesz a számlavezetőnk, hanem az a Magyar Államkincstár, amelyre a polgárok legszívesebben rábízzák a pénzüket azzal, hogy államkötvényeket vásárolnak. Elfogadtuk, hogy mindezek fejében az államnak fedezetet adunk a városi vagyontárgyak formájában, illetve azt is elfogadtuk, hogy a kincstár munkatársa folyamatosan segítségünkre legyen a gazdálkodásunk során. A város jövőjéről van szó, ez a tét.

– Mennyire szorítja a város kezét így az állam?
Páva Zsolt: Biztonság és kiegyensúlyozottság – ezeket és a lehető legerősebb garanciát kapja így Pécs az államkincstár segítségével. Az önkormányzat feladataira a jövőben is lesz forrás, de ha ennek elosztásában, szabályozásában segítségünkre lesz az állam, az hozzájárul a stabilitáshoz.
Csizi Péter: Egyfajta példa is lehet majd az, hogy a kincstárhoz fordul egy önkormányzat, hiszen a legnagyobb biztonságot szavatolja az állam, ha segít a költségvetés végrehajtásában, a számlakezelésében, a professzionális gazdálkodásban.

– A kormányzati szereplők elmondták, mit kell tenni?
Hoppál Péter: Nyilvánvaló volt, hogy csak közösen tudjuk új pályára állítani Pécset. A kormány számára is egyértelmű volt, hogy a ránk hagyott örökség miatt, nem pedig a magunk hibájából kell tárgyalásokat folytatnunk. A kormányhoz is azért fordultunk, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetre és a jövő építésére, az elrugaszkodásra egyetlen összetett megoldásban működjön együtt. A megállapodás a kabinet és a városvezetés közös szándékát tükrözi, közösen kialakított intézkedésekkel.
Csizi Péter: Megismertettük a kormánnyal a város helyzetét és azt, hogy milyen összefüggés van a szocialista városvezetések ténykedése és a jelenlegi pénzügyi helyzet között, így vettük sorra a lehetőségeket. Nagyon röviden, e szerződésnek köszönhetően megvalósul a kettős cél: Pécs leszámolhat a múlttal és építheti a jövőjét.

– Önök sikerről beszélnek, de az ellenzék nyilvánvalóan másképp értékel majd. 
Páva Zsolt: Lelke rajta, amit a baloldal tett a várossal, az inkább kellő szerénységre inti őket. Mostantól csak a pécsiek közös jövőjéről vagyunk hajlandóak beszélni, minket az vezérel, hogy a jövőt nyerjük meg, ne a múltat. A két képviselőtársam így gondolkodott és közösen kidolgoztuk, miként állítsuk pályára a várost. A pécsiek értékelni fogják az erőfeszítéseket.

– Ha már jelen és jövő. Mi vár a pécsiekre a 9,5 milliárdos kormányzati forrás után?
Páva Zsolt: Ne legyenek kétségeink. A következő évek gazdálkodásai szigorúak lesznek, ahogyan az idei is az volt, de mindezt a szigorúságot – ahogy azt be is bizonyítottuk ebben az évben is – nem a pécsi polgárok rovására fogjuk betartani.

Hirdetés

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Pécs kapott lehetőséget az elrugaszkodásra? Inkább ez a három gazember rugaszkodott el a valóságtól és hazudik azok képébe, akik ezt a megállapodást keményen fizetni fogják.

  2. Az első kör után nem olvastam tovább. Baszki, 8 éve ülnek a tutiba és ennyire futja? Alamizsna kuncsorgásra? De most már minden fasza lesz? Röhejes ostoba népség.

  3. lehet kezdeni félni! Az eddig biztonságosnak mondott Államkincstárba be tette lábát/ill. lopós kezét/ a fidess!

  4. 9 éve vegytok hatalmon baszki. evetségese vagytok még mindig ezzel a hátramutogatással.
    Éljenek sokáig a politikai prostik, megélhetési bukott, gyámság alá rendelt polgármestrek, és az ő hű kobzosaik, a közpénzből kitartott bértollnokok.

  5. Akkor ez egy állami hitel (szinte IMF csak keményebb feltételekkel) bár nincs kamata, de rövidebb a futamidő és jóval nagyobb az ellenőrzés, felügyelet; minden jelzálogba kerül. (Ez azt is jelenti nincs semmilyen ingatlan értékesítés – csak állami jóváhagyás, felügyelet mellett?) A következő 3 évben miből remélnek mintegy 10 mrd-al több bevételt amit teljes egészében ennek a visszafizetésére kell fordítani??? a szigorú gazdálkodás nem lesz elég… sőt nagyon kevés.

  6. Elmehettek ti a jó büdös pi..ába, mégis szerintetek ki a f…om fogja ezt a pénzt vissza fizetni és milyen formában? Meg mondom én hogy kik és hogy, hát majd a pécsiek akik itt élnek azok fogják majd megemelt helyi adók és megemelt közüzemi számlák részeként! Remek megállapodás ja, kúrvára, nekik mert megint megúsztak egy picsán rugást a tisztelt város vezetők, jól eladták a várost a fidesznek, mi meg jól megszívtuk egy életre! Nem kellene már inkább az egész város vezetésnek eltakarodnia a város éléről és a közéletből? Páva egy G.

  7. Elrugaszkodás… hányadjára már? A szocikkal vállvetve csődbe vittétek a várost.

Comments are closed.