Pécs nem felejti el a történelmi bűntettet

ftr-gulags RUSsiberia.jpg UPSIZED

A Szovjetunióba hurcoltak emlékére készül egy alkotás Pécsett, az emlékművet februárban avathatják fel. Baranyában sok családban máig fájó seb a malenkij robotnak nevezett történelmi bűntett.

Hazánkból 1944-1945 fordulóján mintegy 300 ezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba, a malenkij robotnak is nevezett kényszermunkára. Az internálások Baranyát is súlyosan érintették, Pécsről és további 200 községből vittek el ártatlan embereket, a vonatok a kényszermunkatáborokba indultak. Sokan soha nem tértek vissza, akik pedig igen, azok életre szóló testi és lelki sérüléseket szenvedtek.

gulág emlékmű, hl02
A fájdalmat vésték bele a kőbe

Pécs városa a Gulag-emlékév alkalmából tisztelegni akar az áldozatok előtt, a város közgyűlése csütörtöki ülésén alkothat rendeletet az erről szóló köztéri alkotásról. Az emlékművet a főpályaudvar közelében, a Mártírok útja – Kolozsvár utca kereszteződésében állítják fel a tervek szerint februárban. A Trischler Ferenc által tervezett emlékoszlop majdnem három méter magas, anyaga látszóbeton, ez a hagyományos betonnál jóval elegánsabb anyag. Az oszlopon bronz féldombormű is látható lesz, amelyen emberi arcok, elhurcolt nők, férfiak hirdetik a kor kegyetlenségét.

gulág emlékmű, hl01
Ilyen lesz majd: a főpályaudvar közelében kap helyet az alkotás

– Fontosnak tartjuk, hogy a Gulag embertelensége ne merüljön feledésbe – hangsúlyozta Páva Zsolt, Pécs polgármestere. – Erről a történelmi szégyenről a nyolcvanas évekig beszélni sem lehetett, de a kényszerű hallgatás nem jelentette egyben a feledést. Az emlékműavatás azt mutatja, hogy Pécs sem felejti el a szörnyű eseményeket.

A műalkotás 3,3 millió forintba kerül, azonban a pécsi önkormányzatnak ez nem kerül pénzébe, mivel a teljes költséget az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő fedezi.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés