Pécs is pályázott a börtönre

Pécs is elindult azon a pályázaton, amely során új börtönt építenének a városban. A tervek szerint 2018-ra épülne meg a fegyintézet, a beruházással pedig közel 250 új munkahely jönne létre.

Pécs is csatlakozott azon településekhez, amelyek telket ajánlottak fel a börtönépítési program során. A Belügyminisztérium ugyanis pályázat keretében keresett többek között a dél-dunántúli régióban is új börtön építésére alkalmas területet.

A kiírás feltételei között szerepe, hogy az ötszáz fogvatartottat befogadó fegyintézetekben dolgozók legalább negyedének felsőfokú végzettségűnek kell lennie. A börtönöket 2017-ben kezdik építeni, s az intézmények legkorábban 2018-ban kezdhetik meg működésüket.

Megkeresésünkre Juha Márton, a városháza sajtóreferense megerősítette a kiíráson való indulás tényét. Elmondta, hogy a város szakmai szervezetekkel való konzultációt követően nyújtotta be pályázatát. Hozzátette azonban, hogy több információval egyelőre nem szolgálhat, s néhány hét türelmet kért.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán (BVOP) már megkezdték a pályázatok értékelését, eredményhirdetés májusban várható.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés