Pécs továbbra is kulturális főváros marad

A város művészei nem csupán esztétikai értékeket teremtenek, hanem erkölcsi útmutatást is adnak a pécsiek számára. Épp ezért megérdemlik az ünneplést és az elismeréseket, amelyeket a Művészet Napja alkalmából adott át nekik a pécsi városvezetés.

Szeptember 23-án ünnepelte Pécs a Művészet Napját, ennek alkalmából – már-már hagyományosan – a városvezetőség köszöntötte azokat a jubiláló pécsi művészeket, együtteseket és intézményeket, akik a város kulturális életének meghatározó szereplői.

A város életét meghatározzák a művészeink
A város életét meghatározzák a művészeink

Az idén rendhagyó helyszínen, a városháza dísztermében megrendezett eseményen Őri László, Pécs alpolgármestere beszédében elmondta, hogy míg a teremben összegyűlt kitűnő művészekkel nap mint nap lehet találkozni a városban és el lehet velük beszélgetni alkotásaikról, addig Művészet Napja nem erről szól. Nem az alkotásokról, hanem az egész életen át tartó alkotási folyamatokról, azoknak az átfogó szellemi termékeknek és tevékenységeknek az ünnepléséről, amelyek a város kulturális életét egyértelműen fellendítették és formálták.

Őri László és Bognár László átadják az elismeréseket
Őri László és Bognár László átadják az elismeréseket

Az alpolgármester kifejtette, hogy a kultúra Pécs márkajegyévé vált, ehhez pedig elengedhetetlen a város művészeinek évtizedes, alázatos, kreatív munkája. Azt pedig – folytatta –, hogy a város az Európa Kulturális Fővárosa program után öt évvel is kulturális központként, csomópontként maradt meg az emberek szemében mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a kormány minden eddiginél nagyobb támogatást adott a városi és az országos kulturális élet csúcsintézményének, a Zsolnay Örökségkezelő Kft.-nek.

Pécs neves művészei ma ünnepelhetnek
Pécs neves művészei ma ünnepelhetnek

Bognár László, a kulturális és köznevelési bizottság elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Pécs művészeinek hatalmas szerepe van abban, hogy a város kulturális életének hírneve az országban és szerte a világban is egyre jobban terjed. Pécs művészei olyan értékeket állítanak elő, amelyek a városi műkedvelők életét kitöltik, ezek az értékek azonban nem csupán esztétikailag értelmezhetők, hanem erkölcsileg is. Alkotásaik – folytatta – etikai, morális ítéleteket képeznek, amelyek megérintik és elgondolkodtatják a közönségüket, tartást adnak nekik, ami egy ilyen erkölcsileg kiüresedő világban mindennél fontosabb.

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola műsora után következett a kitüntetések átadása, amelyeket a következő egyesületek és művészek kaptak:

A 20 éves Közelítés Művészeti Egyesület
A 20 éves Simply English együttes
A 60 éves Mecsek Táncegyüttes
A 70 éves Bartók Béla Férfikar

Rozs Tamás zenész
Andrew C. Rouse zenész
Bánky Gábor színművész
Molnár János együttesvezető
Deák Zsuzsanna képzőművész
Trischler Ferenc szobrászművész
Dr. Aknai Tamás művészettörténész
Tám László fotóművész
Várnagy Attila zeneművész
Sólyom Katalin színművész
Vári Éva színművész
Bertók László költő
Mester István színművész
Bánky József zeneművész
Tillai Aurél karnagy

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés