A pécsi diákoknak tetszik az önkéntes munka

A tavaly bevezetett új rendszer értelmében ötven órányi közösségi munkát kell elvégezniük felmenő rendszerben a középiskolásoknak. A pécsi diákok számos intézmény között válogathatnak, élvezik is az önkéntes munkát, de a fogadóhelyek vezetői is hasznosnak találják a programot.

hirdetés

A köznevelésről szóló törvény úgy rendelkezik, hogy még az érettségi vizsgák előtt ötven óra közösségi szolgálatot kell teljesíteniük a 2016 januárja után érettségiző diákoknak.

A fiatalok például egészségügyi, szociális, jótékonysági, oktatási, kulturális közösségi, környezet- és természetvédelmi, vagy éppen katasztrófavédelmi területen lehetnek önkéntesek –  elég nagy a mozgástér.

A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolában már tavaly elkezdődött az önkéntes program, amiben az elmúlt évben 56 diák vett részt, összesen 1350 órát teljesítve.

– Elfogadták a közösségi szolgálatot, és tisztességesen csinálják. Van, aki annyira lelkes, hogy már le is tudta az ötven órát – magyarázta Gergely Éva, nevelési igazgató helyettes. – Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a program kapcsán, mindenképpen hasznosnak tartom.

önkéntess
Egyre jobban szeretik az önkéntes gályázást a tinik

Az iskolák szervezik a közösségi órákat a pedagógiai programjukhoz igazítva, egyeztetnek a szülőkkel.  A kormányzati szándékok szerint az intézkedéssel jelentős mértékben nő a tanulók együttműködési és szolidaritási készsége, személyiségük is gazdagodik.

Pécsen többek között az Éltes Mátyás Iskola, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület, a Pécsi Harmadik Színház, az Óvodák, a katasztrófavédelem, a Nevelők Háza Egyesület, a Minerva Könyvtár Egyesület, valamint a Baranya Megyei Polgárőr Szolgálatok Egyesülete fogadja a közösségi szolgálatban résztvevő diákokat.

Érdeklődésünkre a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense, Sárkány Sándor elmondta, hogy a tanulók lelkesen és aktívan vettek részt a közösségi szolgálatban, többen jelezték: tanulmányaik befejezését követően szeretnék a tűzoltó hivatást választani.

IMG_2403
Sokan hivatásszerűen is lennének tűzoltók

– A diákok főleg a tűzoltó-parancsnokságokon végzett gyakorlatok iránt érdeklődtek, de többen a szervezet felépítését, hierarchikus viszonyait illetően is szereztek ismereteket – fogalmazott Sárkány Sándor.

A program elindulása óta a Misinánál közel 300 tanuló dolgozott önkéntesként. Itt kutyát sétáltathatnak, kertészeti munkákat végezhetnek, takaríthatják az ólakat, de akár az állatok szocializálódásában is részt vehetnek.

– Maximálisan pozitívnak tartom a programot, ami természetesen felelősségteljes munkával is jár – mondta Farkas Tamás, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke. – Bízom benne, hogy később valódi önkéntes válik a diákokból.

Misina állatmenhely kiemelt
A Misinánál jól jön az önkéntes diákok segítsége

Az egyesületnél egyébként több mint másfél millió forint értékű munkát végeztek el eddig a középiskolások.

Páva Péter, a pécsi tankerület igazgatója elmondta, hogy Pécsen összesen 19 intézményben, a 9. és 10. évfolyamokat érinti a közösségi szolgálat, melybe a pedagógusok közel 2.700 tanulót vontak be. A tanárok és fogadóhelyek munkáját tájékoztató konferenciák is segítik.

  • Ki érti ezt?

    de jó lenne ha egyszer meg élném hogy tisztességes munkáért tisztességes bért kapnának az emberek akár fiatal akár öreg…régen volt a társadalmi munka most meg???

  • egy középiskolás

    ez így van…csak egy szenvedés az egész…