Megtelt a pécsi Szent György Fogadó vérbeli lovagokkal: a Szent György Lovagrend ezúttal Pécset választotta a Nyári Egyetemének helyszínéül. A határon innen és túlról érkezettek öt napon át élvezhetik a város vendégszeretetét.

Pécsen gyűltek össze a Szent György Lovagrend tagjai, hogy hagyományos nyári egyetemüket megtartsák. A huszonhatodik alkalommal megrendezett, hétfőtől szombatig tartó rendezvényen a számos előadás mellett kirándulásokat tesznek a városban és a környező falvakban. A programoknak stílusosan a Szent György Fogadó ad otthont, és a messzebbről érkezett lovagok is itt kaptak szállást.

A nyári egyetem megnyitóján Miseta Attila, a pécsi egyetem rektora köszöntötte a lovagrend tagjait.

Elmondta, az egyetem feladatának érzi a régió egyik legnagyobb foglalkoztatójaként a jó kapcsolat kialakítását és ezek erősítését az ilyen fajta közösségek felé ugyanúgy, mint a városvezetés, kamara, vállalkozók, szomszéd megyék felé.

– Mi is szervezünk nyári egyetemet, az idén tizenegy ilyen rendezvény lesz. Soknak célja a közösségek, közösségen belüli szálak szorosabbá tétele, így a Szent György Lovagrend rendezvényéhez is mindent segítséget örömmel megadunk – mondta a rektor.

Őri László alpolgármester a megnyitón kiemelte, külön megtiszteltetés Pécs számára, hogy otthont adhat a nyári egyetemnek, mert nem csak anyaországi, de határon túli településeken is szerveztek már hasonló rendezvényt.

Őri szerint a lovagok által képviselt értékrend kortól függetlenül fontos

– Pécs egy egyedülálló, komoly kulturális örökséggel rendelkező város, reméljük, hogy ezt személyesen is megtapasztalják az ország minden pontjáról érkezett rendtagok – mondta.

Az alpolgármester szerint a Szent György Lovagrend tagjaiban élő mindenkori nemzeti és keresztény lelkület kortól függetlenül, a mai napig fontos, napjainkban is nagy szükség van rá az értékek harcában, ami ma már európai színtéren is zajlik.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés