Nem lesz ebadó Pécsen – szó sem volt róla

Sem most, sem a későbbiekben nem tervezi a pécsi városvezetés ebadó bevezetését, a városban élők terheinek bármilyen növelését – jelentette be Csizi Péter alpolgármester kedden délután a városházán. Azokra a találgatásokra reagált, amelyek szerint az ebösszeírással egy új adónak készíti elő a terepet az önkormányzat. Soha nem terveztek ebadót a városban, mondta.

– A leghatározottabban ki tudom jelenteni a városvezetés nevében, hogy nem tervezzük ebadó bevezetését, s korábban sem merült fel ez. A jelenleg is zajló ebösszeírás azt a célt szolgálja, hogy a jegyző eleget tegyen az állatvédelmi törvény előírásainak – jelentette be Csizi Péter.

Csizi határozott volt
Csizi határozott volt

Mint mondta, a kérdőívekkel számba veszik a Pécsen élő kutyákat, hogy az adatokat a későbbiekben össze lehessen vetni a kötelező chipes regisztrációs adatbázissal.

Egy hónappal ezelőtt lapunk elsőként közölt cikket a pécsi ebösszeírásról. Mint azt akkor írtuk, a jogszabály célja, hogy átláthatóbb legyen a hazai ebállomány. A mikrochipes ebadatbázis és az összeírás adatainak összevetésével sok minden kiderül.

Farkas Tamás, a több száz kidobott, elkóborolt kutyát gondozó Misina Egyesület elnöke azt mondta akkor, számos pozitív hozadéka van a szabályozásnak, amely a mikrochipeléssel együtt igazán hatásos. A kutyák egyharmada például soha nem kerül állatorvoshoz, így járványügyi veszélyekkel is járhat, ha információ nélkül marad a város.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.