13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálPécsett is emlékeztek a holokauszt áldozataira a nemzetközi évfordulón

Pécsett is emlékeztek a holokauszt áldozataira a nemzetközi évfordulón

A Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület által szervezett Holocaust Emléknapot a Rácz Aladár Közösségi Házban tartották meg a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én. 

A Rácz Aladár Közösségi Ház művészeti csoportjának tagjai emelték az est fényét zenével és versekkel, valamint a Holocaust a cigány képzőművészetben című kiállítás hátborzongató, de egyben csodálatos képeit is megtekinthették a megemlékezésen részt vevők. Az egybegyűltek közös imát mondtak és gyertyát gyújtottak a holokauszt minden áldozatának tiszteletére.

Dr. Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke a rendezvényen elmondta, a mai napig sem lehet tudni, pontosan hány cigány és roma áldozata volt a holokausztnak, akiket Magyarországról deportáltak pusztán származásuk miatt a haláltáborokba.

– Mi voltunk azok, akik a 60. évforduló kapcsán emlékművet állítottunk az áldozatoknak, több kiállítást is létrehoztunk a témát feldolgozó alkotásokból, valamint a várossal és a Janus Pannonius Múzeummal közösen egy, az eseményeket feltáró kötetet is kiadtunk. Az egyesület számára nagyon fontos a holokausztról való megemlékezés, konferenciát is szerveztünk már a téma köré. Fontos, hogy a ma embere tudja: ilyen borzalom még egyszer nem történhet meg – mondta el lapunknak az egyesületi elnök.

Balról jobbra: Nagy Csaba, Kosztics István

Nagy Csaba országgyűlési képviselő az eseményen elhangzott köszöntőjében hangsúlyozta a pécsi egyesület sokoldalú tevékenységét, melynek szerves részét képezi a cigány és roma történelem feltárása és őrzése is. Erre jó példa a holokauszttal kapcsolatban végzett gyűjtőmunkájuk, mondta.

– Sokat foglalkoztunk már a holokauszt különböző szegmenseivel. Fontos ugyanis mindig visszanyúlni a múltba, hogy a jelen generációja is tanuljon a korábbi hibákból – fejtette ki Nagy Csaba. Szavait azzal zárta, véleménye szerint mindenkinek arra kell törekedni, hogy a háborút követő szörnyű események soha ne ismétlődhessenek meg.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő