Pécsett terjeszkedne tovább a Hauni

Megnyitotta új pécsi tanműhelyét a Hauni Hungária, ezzel új korszak kezdődhet a helyi szakképzésben. Dr. Jürgen Krebs, a cég ügyvezető igazgatója  elmondta lapunknak: kinőtték a mostani telephelyet, ezért bővítenének. Az ügyben már megkezdték a tárgyalásokat.

hirdetés

Dr. Jürgen Krebs, a Hauni Hungária ügyvezető igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a hamburgi székhelyű cég kinőtte pécsi telephelyét. Ezért a városi önkormányzattal már megkezdték a tárgyalásokat a telephelybővítésről, amely valószínűleg egy új területen valósulna meg.

– Cégünk ma több mint ezer dolgozót foglalkoztat Pécsett, 1994-ben még csak 400 emberrel kezdtük meg a termelést. Ez is mutatja, hogy jól működik a pécsi telephely, okos döntés volta a várost választani. Ráadásul manapság már azt is elmondhatjuk, hogy egy magyar munkás szaktudása eléri a német szintet, így erre sem lehet panaszunk – mondta el dr. Jürgen Krebs.

hauni, tanműhely9
Jürgen Krebs szerint tovább kell terjeszkedniük Pécsett.

Jakabucz Ildikó, a Hauni Hungária ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy azért volt szükség a tanműhelyre, mert a cégnek jó szakemberek kellenek minden területen. Meglátása szerint Magyarországon megindult egy szakképzési reform: végre azokat a szakmákat tanítják, amelyekre tényleg szükség van.

– A minőségi pécsi képzésért helyi összefogásra van szükség. Ezért az iskoláknak és a termelő cégeknek együtt kell dolgozniuk – hangsúlyozta beszédében Jakabucz.

hauni, tanműhely5
Jakabucz Ildikó: minden területre jó szakemberek kellenek!

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere úgy látja: az oktatás színvonala eddog elmaradt a technológia fejlődése mellett. Ezért van nagy szükség arra, hogy a gyakorlati és az elméleti képzés még inkább összekapcsolódjon. Ez a fajta német rendszer pedig az országban elsők között Pécsett jelent meg.

hauni, tanműhely4
Csizi Péter szerint össze kell kapcsolni a gyakorlati és elméleti képzést.

A beszédek végén a német delegáció egy üdvözlőlapot, valamint egy szobrot adott át a magyar ügyvezetőknek.

hauni, tanműhely8
Tiffán Zsolt, a Baranya megyei közgyűlés elnöke és dr. Jürgen Krebs vágták át a szalagot.

 

  • KOVÁCS SZILVIA

    ÉN A NŐKÉRT SZÓLÓK!!!VEGYENEK FEL NŐI MUNKAERŐT IS A HAUNI CÉGHEZ!!!!MIÉRT 90%FÉRFI MUNKAERŐ KELL???AZ AKTÍVKORÚ HÖLGYEK IS SZERETNÉNEK HOSSZÚ TÁVÚ BIZTONSÁGOS MEGÉLHETÉST NYÚJTÓ MUNKAHELYET TALÁLNI ..MINT PL:ÉN IS..!!!!!.

  • Hajdu Katalin

    Igen valoban ott van az Elcoteq telep, csak át kellene kicsit alakitani.
    A vásártér maradna. A Haunni a vásártér és z Elcoteq közt van.

  • Enekes Janos

    Meg több ilyen Ceg kellene Pecsre. Gyönyörü varos! Mai napig felejthetetlen szamomra! Kar hogy jelenleg-meeg- az alvo varosok” kategoriajaba tartozik Pecs.
    Szerintem a vezetes sem all a helyzet- s müködes magaslatan….
    Az Uranbanya ujraeledese es egy Közepeuropai Disney Land City szuper felemelkedest hozna a varosnak.

    Meg ma sem mondtam le arrol hogy egyszer a varosba visszaterek.

  • :)

    Ott a komplett Elcoteq-telep…

  • Szekeres András

    Akkor át lesz helyezve a vásártér?