Pécsi gimnázium a Top 100 iskola között!

A tavalyi évben a KSH adatai szerint Magyarországon 894 gimnázium működött, a legjobb százba bekerülni sem kis kiváltság tehát. A közelmúltban megjelent Top 100-as listára egyetlen baranyai intézményként a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma került be, amely egy év alatt 22 helyet javított. A jelek szerint nem véletlenül.

hirdetés

A napokban látott napvilágot a HVG középiskolai rangsora, a legjobb 100 közé egyetlen baranyai intézményként a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma jutott be. A nagy múltú pécsi iskola az 59. helyen áll, az előző évhez képest 22 helyet javított a helyezésén. Ha tudjuk, hogy Magyarországon csaknem 900 gimnázium várja a diákokat, még inkább megsüvegelendő ez a teljesítmény.

Magas szinten folyik az oktatás

Dobosi László, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója hangsúlyozta, több éves munka eredménye a mostani helyezés, de bízik benne, hogy amint az előző évihez képest 22 helyet tudtak javítani, még jobb is lehet a helyezésük. A patinás pécsi iskolában az elmúlt öt évben nagyságrendileg 500 milliót tudtak infrastrukturális fejlesztésekre költeni, jelenleg is folyik egy nagyszabású felújítás az iskolában. De ennél is fontosabb a “tartalom”: 2016-ban Öko-Iskola, idén regisztrált Tehetségpont, Minősített Tehetséggondozó Műhely, az Oktatási Hivatal Bázisintézménye lett a gimnázium, ettől az évtől helyben lehet akkreditált angol, 2018-tól pedig német nyelvvizsgát is tenni.

Rengeteg lehetőség várja a diákokat

Az igazgató leszögezte, a tehetséggondozásra különösen ügyelnek, és ez nemcsak a gimnazistákra igaz, hiszen már 7-8. osztályos általános iskolásokat is hívnak például kémia, biológia, fizika, földrajz szakkörökre. Azt sem lehet mondani, hogy a “lajosista” diákok ne lennének ellátva ilyen lehetőségekkel: nem kevesebb, mint 47 (!) szakkör működik a pécsi gimnáziumban, köztük olyan különlegességek, mint a robotika vagy a csillagászat.

Amellett, hogy számos hazai és nemzetközi tanulmányi versenyen vesznek részt, sok megyei verseny megrendezését is elvállalták, ami további tapasztalatszerzésre is jó alkalmat teremt.

Most is folynak nagyszabású munkák a gimnázium épületében

Dobosi László kiemelte kollégái munkáját, mint mondta, több tanáruk az egyetemről jött át, rendkívül magas szinten oktatnak, így jó tudású gyerekekkel, következetes szakmai koncepció mentén érhették el a mostani eredményt – amely a reményeik szerint jövőre még jobb lehet.

Így értékeltek
A HVG 2018-as középiskolai rangsorának összeállítói a 10. évfolyamosok kötelező és egységes, 2016-os országos kompetenciamérésének eredményeit, a 2016-os tavaszi, közép- és emelt szintű érettségi eredményeit magyar nyelvből és irodalomból, matematikából, történelemből és idegen nyelvekből, valamint a középiskolákból a hazai felsőoktatásba 2016-ban felvételt nyert diákok felvételi pontszámának átlagát vették figyelembe, ebből alakult ki a Top 100-as lista. A rangsort budapesti intézmények vezetik, az első helyen ismét a Fazekas Mihály Gimnázium végzett.