13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút NőPécsi (házas)párok, figyelem! Indul a Szerelmi Kalandtúra!

Pécsi (házas)párok, figyelem! Indul a Szerelmi Kalandtúra!

A Házasság Hete rendezvénysorozatot minden év februárjában tartják, felhívva ezzel a figyelmet a házasság fontosságára. Ennek apropóján idén is elindul Pécsett a Pécsi Egyházmegye, a Borostyán Egyesület és a Házas Hétvége Közösség szervezésében a minden évben sok párt megmozgató Szerelmi Kalandtúra. A program célja nem más, mint hogy a feladatok során minden résztvevő szerelmespár együtt éljen át élményeket, így erősítve kapcsolatukat.

A Szerelmi Kalandtúra egy párkapcsolat-erősítő játék, melynek célja, hogy a párkapcsolatban élők a mindennapok rohanásában is odafigyeljenek egymásra és közelebb kerüljenek egymáshoz, mindezt játékos feladatok segítségével.

A szervezők minden korosztályból 5 szórakoztató feladatból álló játékra hívják a házaspárokat, párokat

– Vannak olyan feladatok, amik minden évben visszaköszönnek a menetlevélben, egész egyszerűen, mert annyira jók, várják őket a játékot már ismerő párok. Ezek mellett azonban mindig igyekszünk újat is kitalálni, folyamatosan fejlődni technikailag és még szebbé tenni az élményt a résztvevők számára. Idén például a Püspökszentlászlón nemrég átadott Házaspárok útját csempésztük bele a programba. Persze nem is a feladatok jellege és azok mindenáron való teljesítése a legfontosabbak, hanem hogy az ezek közötti időt társukkal közösen töltsék el a kalandorok. Nyilván nincsenek illúzióink, ha valakinek a kapcsolati problémái vannak, azokat nem fogja egy csapásra megoldani a játék. De mégis segíthet abban, hogy több időt szánjanak egymásra a párok, felhívja a figyelmet ennek szükségességére – mondta el lapunknak Révai Krisztina, az esemény szervezője. Hozzátette, a tervek szerint január 19-én indul a kaland, ami február 10-ig tart majd.

Hogyan játszhatunk?

  • Az öt feladatból álló kalandtúrát a menetlevélben megadott feladatok elvégzésével, illetve az azokat igazoló pontok kitöltésével lehet teljesíteni 2020. január 19-e és február 10-e között.
  • A [email protected] e-mail-címre visszaküldött menetlevelek beküldői között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A játékkal, nyereményekkel kapcsolatos információk IDE KATTINTVA lesznek elérhetőek a játék időtartama alatt.
  • A menetlevelek letölthetőek a fenti linkre kattintva, illetve az Irgalmasok utca 3. szám alatti Gránátalama Kegytárgyboltban is hétköznapokon 9-17 óra között.
  • A játék elérhető a Facebookon, illteve az Instagramon is.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő