4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapPécs AktuálPécsi temető: emlékpark és látogatóközpont

Pécsi temető: emlékpark és látogatóközpont

Október elsejétől a városüzemeltetési társaság, a Biokom látja el a korábban a Pécsi Temetkezési Kft. által nyújtott szolgáltatásokat. A temető üzemeltetéséért felelős egység új vezetője Papp Roland, aki új fejlesztési elképzelések mentén fogott a temető irányításába.

Noha a fiatal szakember korábban a Pécsi Tudományegyetem kancelláriáján – korábban gazdasági főigazgatóságán – dolgozott, néhány önkormányzati cég felügyelőbizottságaiban betöltött posztja révén tisztában van a városi szervezetek működtetését illetően.

– Az önkormányzati társaságok átszervezése eredményeként elődöm, Maruzs Erik az Elszámolóház ügyvezetője lett, így kaptam felkérést a városvezetéstől, hogy elvállalnám-e a temetkezési cég irányítását. Augusztus elsejétől szeptember végéig mint ügyvezető igazgató, október elsejétől pedig – miután a temetkezési kft. beolvadt a Biokomba – mint divízióvezető vagyok a Pécsi Temető élén.

papp roland, temető, hl04

A temetkezési vállalat jogutódja tehát a városüzemeltetési társaság ugyanazzal a személyi állománnyal és infrastruktúrával, mint korábban. Az ország legnagyobb vidéki központi temetője 55 hektárnyi területével, s 170 ezer sírhelyével bőven szolgáltat ellátandó feladatot Papp Roland számára.

Munkába lépése óta igyekszik feltérképezni az ebben a szakmában pillanatnyilag meghatározó tendenciákat, ennek érdekében nemrég Svédországban és Norvégiában tanulmányozta az ottani viszonyokat.

– Az elmúlt 10-15 évben meredeken emelkedik a hamvasztásos temetések száma, ami nyilván anyagi okokkal is magyarázható, hiszen jóval olcsóbb, mint a koporsós temetés. Ugyanakkor külföldön, Skandináviában is egyre gyakoribb. Nekem is célom, hogy a temető egyfajta emlékparkként – memorial garden – funkcionáljon, ahogy az Európa egyre nagyobb részén már megszokott. Berlinben például a köztemető egy hatalmas park, amelynek közepén még kávézó található. Egyre erősebb a tendencia, hogy az emlékpark központi látogatócentrumként fogadja a hozzátartozókat.

Mint mondta, nekik is követniük kell ezt az irányt, amelynek része egyebek mellett a zöldterületek bővítése is.

– A fel nem használt parcellákat, a temető bővítési területeit a jövőben úgy próbáljuk megtervezni, hogy ez a zöldfelületi jelleg domináljon, és park-funkcióval rendelkezzen, kiemelt látogatócentrummal, ahol akár halotti tort is lehetne tartani. Ez természetes a magyar paraszti kultúrában. A mi célunk tehát az, hogy a kegyelettel kapcsolatos teljes szolgáltatási portfóliót bővítsük, és megfelelő helyet biztosítsunk a elhunytainkra való méltó megemlékezésre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek