Optimistábbak a vendéglátósok

A pécsi hotelek és a kocsmák, éttermek tulajdonosai, vezetői szerint nincs ok panaszra az idei turistaszezonban. A legtöbben erősödést éreznek tavaly óta, de a pesszimistábbak is abban bíznak, hogy az év hátralévő részében nagyobb lesz a forgalom, mint tavaly. Mást mondjuk nem is nagyon tehetnek.

A nyár félidejében kérdeztünk szállodavezetőket, éttermeseket és bártulajdonosokat arról, hogy milyennek látják a szezont Pécsen. A piac úgy tűnik, optimista, erre utal, hogy számos új hely is nyitott a belvárosban, volt aki bővítette is a kocsmáját és egy vadonatúj szállodát is elkezdtek felhúzni a belvárosban.

Mindenki javulást vár, az eddigi adatok jók
Mindenki javulást vár, az eddigi adatok jók

A Danubius Hotels Palatinus Szállójában például arról számoltak be, hogy az első félévben és nyáron nőtt a szabadidős vendégek száma, a július pedig mintegy 8 százalékkal lesz erősebb a tavalyinál. Babos Tímea értékesítési igazgató azt mondja, konferenciákra is többen jöttek, de tisztán üzleti turisták kisebb számban érkeztek. A folytatást illetően is némi javulást várnak tavalyhoz képest.

A pécsi boutique hotelt, a Sopianaet üzemeltető Székelyhídi Letícia azt mondja, nem lesz rosszabb szezonjuk, mint tavaly. Náluk tavasszal már látszott, hogy erősebb évet zárnak, s várhatóan így lesz ez ősszel is. Hozzátette: az év egészét tekintve pozitív változásokat várnak.

– Eddig semmi ok panaszra, ráadásul idén a nyár is jónak ígérkezik. A július például különösen erős lesz; jól állunk – mondja már Ruzsa Csaba, a Hotel Árkádia tulajdonosa. Szerinte, bár a tavalyi sem volt rossz szezon, abban bíznak, az idei még jobb lesz.

Szép Tamás a Nappaliból bővített is, mert bízik a fellendülésben
Szép Tamás a Nappalit bővítette is duplájára

A város egyik legdrágább, egyben egyik legszínvonalasabb helye a Corso, ám ott Pentz Mihály tulajdonos csak stagnálásról tud beszámolni. Mint mondta, a négycsillagos szolgáltatásra a magyarok minimális mértékben vevők, ők főleg a külföldieknek adják ki a szobákat. Szerinte erősíteni kellene a konferenciaturizmust Pécsen.

A vendéglátósok szerint sincs baj a forgalommal. Szép Tamás, a Nappali tulajdonosa bízik az erős szezonban, ezért is költöttek nem kevés pénzt a hely bővítésére.

– Szerencsére sokan jönnek hozzánk és további emelkedésre számítunk. Nálunk ugyan a június végétől augusztus végéig tartó időszak hagyományosan gyengébb, de a tanév kezdete után komoly előrelépést várunk – mondta Szép, aki ugyanakkor arra panaszkodott, a kávézó felett üzemelő hostel idén eddig nem ment olyan jól, mint tavaly.

Háber Tamás, aki a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke és az Aranykacsát viszi azt mondja: a foci vb miatt nem növekedhetett úgy a forgalmuk, mint világverseny nélküli években.

– Most, hogy a rossz idő is távozóban és a vb-nek is vége, nagy forgalomnövekedést várunk – mondta, hozzátéve: idén jobb évet zárhatnak, mint tavaly.

[box title=”Több vendégéjszaka” box_color=”#650b0b”]

A statisztikai hivatal legutóbbi adatai szerint idén összesen mintegy három százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a régióban. Valamivel kevesebb külföldi jött, ugyanakkor 7 százalékkal nőtt a belföldi turisták aránya.[/box]

Hirdetés