Pécsi Újság: újraindul a pélmonostori vonatjárat

Hirdetés

A horvátországi magyarok (és persze sok anyaországban élő) kívánsága teljesül: hat év szünet után decembertől ismét közlekednek vonatok Pécs és Pélmonostor között. A MÁV naponta négy járatot indít a két város között. Eszékkel továbbra sem lesz közvetlen kapcsolat vasúton – írja a Pécsi Újság

Gazdasági okokból 2012-ben jelentős mértékben csökkentette a horvát vasúttársaság a nemzetközi járatokra fordított pénzösszeget, amelynek áldozatául esett a Pécs és Pélmonostor között közlekedő járat. Ezen felül megszűnt a baranyai megyeszékhelyet, illetve Eszéket is érintő Dráva InterCity, amely Budapestet és Szarajevót kötötte össze – írja a lap.

A Pécs-Magyarbóly-Pélmonostor járat lapátra tétele érzékenyen érintette a horvátországi magyarokat, a Pécsi Tudományegyetemen ugyanis viszonylag sok drávaszögi magyar tanul. Emellett persze a turizmusra, a két régió kapcsolatára is jótékony hatással volt a vonatközlekedés.

Hamarosan végre változik a helyzet, a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. tájékoztatása szerint ugyanis december 9-től napi négy járatpárral ismét közlekednek a Pécs-Villány-Magyarbóly-Pélmonostor vonalon a jó öreg Bzmot motorvonatok – tudta meg a hírportál.

A tőlünk induló szerelvények körülbelül egy óra húsz perc alatt teszik meg a két város közötti távot, ebben benne van a nagyjából negyedórás várakozás a határnál. Visszafelé valamivel tovább tart az utazás az ellenőrzés miatt.

A már elérhető új menetrend alapján az első pélmonostori vonat december 9-én 5.12-kor gördül majd ki a pécsi főpályaudvarról, az utolsó pedig 17.10-kor hagyja el az állomást. Vissza 7.05-kor indítják a kora reggeli járatot, az estit pedig 19.08-kor.

A Pécsi Újság megkereste a MÁV-ot arról érdeklődve, hogy várható-e, hogy a közeljövőben ismét elindulhat-e a közvetlen vasúti forgalom Pécs és Eszék között, ám cikkük megjelenéséig nem kaptak választ a kérdésekre.

Annyi bizonyos, az új magyar menetrend nem tartalmazza a két város közötti járatot, ám a horvátok közlekedtetnek szerelvényeket a Pélmonostor-Eszék vonalon, így átszállással elérhető lesz a horvátországi nagyváros.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét