PécsPont: Mindent a városról!

A Pécs Pontban kezdődik a nap

Csütörtökön hivatalosan megnyílt a PécsPont névre hallgató turisztikai központ, ami az egykori Alexandra könyvesbolt helyén fogadja majd a városunkba érkező vendégeket.

A városi turisztikai információs pont létrehozásáról márciusban döntött a közgyűlés. A városvezetés számára kiemelt fontosságú, hogy a turisták előtt a város úgy tudjon megjelenni, hogy teljes képet adjon kínálatáról, turisztikai szolgáltatásairól. Ezért is volt szükség egy integrált információs pont létrehozására, ahol egyszerre jelenik meg a jegyértékesítés, valamint a programajánlási, kikapcsolódási és vásárlási lehetőség.

pecspont, hl01
11 hónap tervezés, 5 hét kivitelezés

Páva Zsolt polgármester az ünnepélyes megnyitón mindemellett hangsúlyozta, hogy nem csupán a turisták, hanem a pécsiek számára is nyitva áll a centrum.

– Minden városnak van kiemelt stratégiája, Pécs esetében ennek egyik kiemelt iránya a turizmus. Nem használtunk ki még minden lehetőségünket és kapacitásunkat, ezért fontos, hogy a turizmus mint Pécs egyik húzóágazata erősödjön, s mindennapjainkat áthatóbb módon legyen jelen a városban.

pecspont, hl02
Páva Zsolt is érdeklődik az egyik érdekes kiadvány iránt

Ehhez azonban sok minden kell, például egy ilyen, öt hét alatt kialakított központ, amely ráadásul szimbolikus helyen, a Városháza aljában kapott helyet. A volt könyvesbolt mind elhelyezkedését, mind fizikai adottságait tekintve méltó helyszíne egy reprezentatív városi arculattal kialakított integrált, akadálymentes információs pontnak, amely három fő funkciót foglal magában.

Az akadálymentes földszinten alakították ki a klasszikus információs pontot, ahol a vendégek négy munkaállomáson kapnak teljes képet a városi programokról, múzeumi kínálatról, jegyvásárlási lehetőségekről. Ezt a funkciót az Irány Pécs Kft. eddig a Széchenyi tér 7. alatt dolgozó munkatársai látják el.

pecspont, hl03
Mindenki megtalálhatja a kedvére való vásárfiát

A turisták számára kiemelt jelentőséggel bír az emléktárgyak vásárlása, ennek érdekében a földszinti részen egy boltot alakítottak ki, ahol jellegzetes pécsi termékeket (sör, itóka, bor, pólók, kesztyű, stb.) vásárolhatnak a vendégek. Ennek kapcsán Vincze Balázs, a központot működtető ZSÖK ügyvezető igazgatója az átadón megjegyezte, hogy hat iparművésszel közösen álmodták meg a tárgyakat, ajándékokat, dizájnt, hogy mindenki megtalálhassa a kedvére való vásárfiát.

– Ténylegesen helyi, saját termékek elkészítését és előállítását kértük a művészektől, olyan minőségi termékeket, amelyek valóban tükrözik a város szellemiségét és hangulatát. Jelenleg nyolcvan saját terméket lehet megvásárolni itt, de egy-két hónapon belül még további hússzal bővül a skála. Igyekeztünk minden korosztályt megszólítani – fogalmazott.

pecspont, hl04
Nyolcvan helyi termék közül választhatunk

A turisták és betérő vendégek kényelmi érzetének további fokozását a szintén a földszinten kialakított, 20 fő számára férőhelyet biztosító – elsősorban pécsi termékeket árusító – kávézó biztosítja.

pécspont, hl02
pécspont, hl03
pécspont, hl04
pécspont, hl05
pécspont, hl06
pécspont, hl07
pécspont, hl08
pécspont, hl09
pécspont, hl10
pécspont, hl11

A turisztikai központban mindezek mellett további kiszolgáló funkciókat is létrehoztak, így mosdókat, raktárakat és poggyászteret az alagsorban, turisztikai háttértámogatásra szolgáló irodákat az emeleten.

 

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.