Pécsre érkeznek a váci domonkos kripta kincsei

Hirdetés

Különleges kiállításnak ad otthont június 9-étől a JPM Néprajzi Osztálya (Pécs, Rákóczi út 15.). A váci Tragor Ignác Múzeum időszaki kiállítása a 18. század barokk emberének életéről és haláláról kíván képet adni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a halállal kapcsolatos képünket megváltoztassa.

A Vác főterén álló domonkos templom kriptájának feltárására 1994-95-ben került sor. Az itt feltárt, mintegy 1800 tárgyat tartalmazó lelet-együttes az eddigi legnagyobb és legépebben fennmaradt magyarországi kriptatemetkezés, mely európai, sőt világviszonylatban is jelentős. A leletek tanúsága szerint a templom kriptájába 1731-1808 között folyamatos volt a temetkezés.

A leletek közül a koporsók, viselet-együttesek, temetkezési mellékletek a feltárást végző váci Tragor Ignác Múzeum néprajzi gyűjteményébe, a kriptában eltemetett természetes úton, egészében, vagy részlegesen mumifikálódott tetemek a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárába kerültek.

A lelet-együttes különleges darabjaiból válogatott kiállítás páratlan gazdagságban mutatja be a 18. századi, többnyelvű és nemzetségű városi polgárság életét, halálát és temetkezési kultúráját.

Hasonló jellegű leletanyag világszerte alig néhány múzeum gyűjteményében fordul elő, többnyire rosszabb állapotban, töredékesen.

A vándorkiállítás látogatói az eredeti helyszíneken megtekinthető, hátborzongató nagy európai barokk kriptákhoz (Róma, Palermo, Brno, Kutna Hora) képest emberibb, sokszínűbb, tudományos igénnyel összeállított válogatást láthatnak. A kiállítás a 18. század barokk emberének életéről és haláláról kíván képet adni.

A váci koporsók pompája, gazdag szimbólumrendszere, a viseletek sokfélesége, a temetési kellékek és mellékletek garmadája egy, a sok háborús pusztítás után magára talált, gazdagodó, de mélyen vallásos város halálhoz való változatos viszonyát mutatja.

A mumifikálódott, 200-250 éves arcokon néha még látszott az „utolsó átváltozás” mosolya.

A leletegyüttes iránt mind a szakmai közvélemény, mind a közönség érdeklődése már eddig is jelentős volt. A leletekből rendezett Memento Mori állandó kiállítás Vácon nagy látogatottságnak örvend, kisebb-nagyobb időszaki válogatások több kiállításon szerepeltek az elmúlt évek során. A múmiák közül több a világ szinte összes jelentős antropológiai kiállításán bemutatásra került (pl. Mummies of the World).

A kriptalelet Vác város legértékesebb és legnagyobb nemzetközi hírre jutott gyűjteményi anyaga, mely méltán tarthat számot a történelem, a művelődéstörténet és az antropológia iránt érdeklődő közönség figyelmére. A váci állandó kiállítás tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a tárlatot minden korcsoport látogathatja.

A kiállítás megnyitója június 9-én 16 órakor lesz a JPM Néprajzi Osztályán (Pécs, Rákóczi út 15.).

Az eseményen beszédet mond Zag Gábor, Pécs alpolgármestere, valamint dr. Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegyei Hivatal általános helynöke, illetve Matkovich Ilona, Vác polgármestere és Forró Katalin, a váci Tragor Ignác Múzeum igazgatója. A tárlat 2022. december 31-éig tekinthető meg nyitvatartási időben (keddtől szombatig, 10 és 16 óra között).

Hirdetés