Péntekre teljesen elkészül a Nagy Imre úti buszmegálló

Lassan befejeződnek az útfelújítási munkák Kertvárosban a Nagy Imre út, a Maléter Pál út és a Keszüi út között. Az arra közlekedő buszok szeptember 11-én, péntek déltől már használhatják is a buszöblöt, az utasok pedig az új megállóban várhatják járatukat – tájékoztatta lapunkat a pécsi önkormányzat.

A fejlesztés keretén belül tartós bazaltbetonból épült újjá a Sarolta utcai és a Nagy Imre úti buszmegálló, melyek közül utóbbi eddig építéstechnológiai okokból le volt zárva.

​A betonburkolat kötéséhez szükséges idő letelt, így szeptember 11-én, pénteken visszaadják az utas- és autóbusz-forgalom számára a felújított Nagy Imre úti (a körforgalom melletti) Uránváros irányú buszmegállót.

Az érintett járatok (1, 3, 3E, 55, 103, 130, 973) 12 órától használhatják az új autóbuszöblöt.

Hirdetés