4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapAbszolút PécsEgy inka indián, de 20 éve pécsi

Egy inka indián, de 20 éve pécsi

perui árusok5

Egy perui kiránduláson részt vevő pécsi nőnek, előző feleségének köszönheti Santos Victor, hogy városunkban telepedhetett le. A negyvenes éveinek végén járó, pánsípon is játszó Victor kézműves termékeket, fülbevalókat, sapkákat, kiegészítőket készít és árul a városban.

Santos immár több mint húsz esztendeje él Pécsen, de nem bánta meg a kilencvenes évek elején hozott nehéz döntését.

– Az előző feleségem származik Pécsről, az ő kérésére jöttem el szülőhazámból, amikor az ott töltött utazása során egymásba szerettünk – mesélte lapunknak a negyvenkilenc éves férfi, aki karácsonyig mindennap árulja egyedi portékáit a Széchenyi téren.

Felesége is besegít a vállalkozásba
Felesége is besegít a vállalkozásba

Már magyar állampolgár, ahogy mostani perui felesége és gyermekük is, ugyanakkor vérében indián vér csörgedezik, az ősei perui inkák voltak.

– A hagyományokat nem gyakorlom, én már keresztény, katolikus nevelést kaptam, s e szerint is élem életemet – mondta kérdésünkre.

Victor szerint Magyarországon befogadják, szeretik őt is, családját is az emberek, kedvesen viszonyulnak hozzájuk.

– Általában mindenkinek van egy-egy kedves szava, barátságosak velem; ez talán annak is köszönhető, hogy a kézzel készített egyedi termékeink ritkaságnak számítanak Magyarországon – mesélte.

Egyedi kiegészítőkben utaznak
Egyedi kiegészítőkben utaznak

A házaspár egyébként – feltéve, ha nem szakad az eső – rendszeresen kint van a pécsi vásárban és a nagyobb kirakodós rendezvényeken. – De ha Pécsen éppen nincs semmi, járjuk az országot is, keressük a fesztiválokat, is nyakunkba vesszük a lábunkat – teszi hozzá.

Azt mondta, bár az utóbbi időben mehetett volna jobban is az üzlet, a jövőben is marad a kézműves termékek árusa Pécsen és másutt. – Nekem nincs más, így csinálom, amíg csak lehet – mondta az egyik perui tengerparti kisvárosból elszármazott Victor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek