Hirdetés

Pécs polgármestere „jó hírnevének megsértése miatt” személyiségi jogi pert indított még 2020-ban a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője, dr. Vicze Csilla ellen. Péterffy Attila szerint ugyanis az önkormányzati választási kampány idején valótlant állítva bírálta őt a hőerőmű vezérigazgatójaként végzett tevékenységében. A polgármester és jogi képviselője később bővítette a keresetet és becsületsértéssel is vádolta Vicze Csillát, aki szerinte tudatos nyilatkozataival társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolta, mégpedig indokolatlanul. Az ügyvéd akkor elmondta, Vicze nyilatkozataival konkrét bűncselekményre, környezetkárosításra utalt, és ez túlmegy a szabad véleménynyilvánítás szabadságán, még akkor is, ha ezek a kijelentések egy politikai szerepet vállaló személy kapcsán hangzottak el.

Vicze Csilla és ügyvédje álláspontja szerint csupán egyetlen tényállítás hangzott el a szóvivő részéről, az is megfelelt a valóságnak, a többi pedig nem lépte át a szabad véleménynyilvánítás határát.

Tavaly novemberben első fokon ítéletet hirdettek a Péterffy Attila által Vicze Csillával szemben indított perben. Elutasították Pécs polgármesterének keresetét, de Péterffy fellebbezett.

A Pécsi Törvényszék ma másodfokon tárgyalta az ügyet. 

A polgármester jogi képviselője arról beszélt, hogy az elsőfokú határozat indoklása nem helytálló, érvei jogilag alaptalanok, helytelenek. Egy 2015-ös alkotmánybírósági határozatra hivatkozva jelezte: Péterffy Attila emberi méltósága sérült a valótlan közlés következtében.

Szerinte Vicze Csilla véleménynyilvánítása öncélú volt, az volt a célja, hogy minél nagyobbat szóljon a kampányban. Hangsúlyozta: a közéleti szereplőknek is kijár a védelem a hamis tényállításokkal szemben.

Az elsőfokú bíróság indoklását az ügyvéd egyéb pontokon is bírálta, érveket sorakoztatott fel azzal szemben, majd azt kérte, állapítsa meg a jogsérelmet a másodfokú bíróság.

Dr. Vicze Csilla ügyvédje úgy nyilatkozott, fenntartja fellebbezési ellenkérelmét, és az elsőfokú ítélet fenntartását kérte. Mint mondta, elégedett az elsőfokú ítélet indoklásával, ő is egy alkotmánybírósági döntésre hivatkozott, amely szerint akkor van gond a véleménynyilvánítással vagy tényállítással, ha „az emberi méltóság érinthetetlen magját töri át”, ami ebben az esetben szerinte nem történt meg.

A másodfokú bíróság végül kimondta, hogy az elsőfokú bírósági döntés indoklása mindenben helytálló, ezért azt helybenhagyja, a döntéssel szemben fellebbezésnek helye nincs.

Péterffy Attila újságírók előtt az ítélethirdetés után azt mondta, az eljárás megindításával a közélet megtisztítása volt a célja, hogy következmények nélkül senki ne állíthasson másról valótlanságokat. Hozzátette, korszakváltásra van szükség Magyarországon. Amint fogalmazott, a 2019-es választási kampányban az őt ért támadások egyértelműen a Fidesz-propaganda részei voltak, a bírósági határozat pedig példa rá, hogyan kell kiszolgálni a Fidesz igényeit.

FRISSÍTÉS

A polgármester közleményt is adott ki a perrel kapcsolatban, változtatás nélkül közöljük.

A mai magyar jogrendszer még bátorítja is a hazugságok terjesztését

 Másodfokon is úgy ítélte meg a bíróság, hogy Vicze Csillának a 2019-es politikai kampányban jogában állt hazugságokat terjeszteni személyemről, nekem pedig tűrnöm kell ezt. Sem az érvelést, sem azt a szellemiséget nem tudom elfogadni, amit ez az ítélet üzen, és továbbra is kiemelt célként tekintek a közbeszéd megtisztítására.

A 2019-es választási kampányban hazugságokkal vádoltak, becsmérlő kifejezésekkel illettek. Mivel a közbeszéd megtisztítását kiemelt céljaim között tartom számon, feljelentést tettem annak érdekében, hogy a jog eszközével vessünk véget a hazug propagandának, a másokat besározó kampánymódszereknek.

Az elsőfokú ítélet kimondta, hogy közszereplőként köteles vagyok többet eltűrni, mint egy átlagember. A Pécsi Ítélőtábla pedig csütörtökön másodfokon is helyben hagyta az elsőfokú ítéletet abban a személyiségi jogi perben, amelyet dr. Vicze Csilla ellen indítottam. Egyetértett a másodfokon eljáró bíróság a korábbi ítélet indoklásával is. Lényegében azzal, hogy egy közérdeklődésre számot tartó ügyben bárki bármit mondhat, egy választási kampányban pedig ez különösen igaz.

Sajnos a jelenlegi jogrendszer ilyen: nem bünteti azt, aki hazug állításokat tesz. Sőt, ha elfogadjuk a bíróságok érvelését, még bátorítja a hazugságok terjesztésében.

Ezt az érvelést, ezt az üzenetet nem tudom, és nem is akarom elfogadni. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol megvédik az embereket az aljas hazugságoktól, ahol senkinek nem kötelessége eltűrni a nemtelen, konkrét bizonyítékokat nélkülöző támadásokat. 

Bízom abban, hogy az előttünk álló politikai rendszerváltás el fogja hozni azt a változást, hogy a jogsegélyszolgáltatás ismét objektív és független legyen.

Véget kell vetni a megosztottságnak, a hazudozásnak, az észérvek ütköztetése helyett folytatott mocskolódásnak. Továbbra is azon fogok dolgozni, hogy Pécs, és lehetőleg az ország közbeszéde megtisztuljon.

Péterffy Attila

Pécs Megyei Jogú Város polgármestere”

Hirdetés