Planetárium: öt év, százezer látogató!

A Villányi Általános Iskola kisdiákjai voltak a Zsolnay Kulturális Negyedben közel 5 éve működő Planetárium százezredik látogatói. Az iskolásokat Őri László, Pécs alpolgármestere és Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője köszöntötte március 30-án.

A Zsolnay Kulturális Negyedben 2012. április 28-án, közel 5 éve nyílt meg a Planetárium, a közelgő évfordulót pedig nem is ünnepelhették volna stílusosabban a százezredik vendég – pontosabban vendégek – köszöntésével. Az elmúlt 5 év során ugyanis ennyien jártak már a pécsi csillagászati bemutatóteremben, ahova március 30-án érkeztek a Villányi Általános Iskola diákjai, mit sem sejtve arról, hogy ők lesznek a százezredik látogatók. A meglepett kisgyerekeket Őri László, Pécs alpolgármestere és Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője fogadta a Planetárium bejáratánál a jó hírrel.

Őri László és Vincze Balázs köszönti a diákokat
Őri László és Vincze Balázs köszönti a diákokat

Őri László elmondta, hogy amikor majdhogynem 5 évvel ezelőtt megnyitotta kapuit az Európában elsőként digitális vetítőgéppel felszerelt korszerű csillagászati terem, a városnak és a Planetárium munkatársainak a célja a pécsi családok megszólítása volt, a helyi gyerekek és szüleik oktatása és szórakoztatása. Azonban – folytatta – azt senki nem gondolta, hogy a planetárium ilyen gyorsan ennyire népszerű lesz, és nem csak a családok és a gyerekek, a földrajz és a csillagászat rajongóinak körében, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt 5 év alatt idősek és turisták is nagy számban jártak az intézményben – mondta a városvezető.

planetárium, hl05
5 év, százezer látogató

Őri László kiemelte, hogy a pécsi Planetárium népszerűségéhez és sikeréhez nem csupán a megannyi színes csillagászati program járult hozzá, hanem a Zsolnay-negyed és a Planetárium munkatársainak lelkes munkája is.

Vincze Balázs hangsúlyozta, hogy a százezres látogatószám önmagában is jelentős, viszont akkor válik igazán figyelemre méltóvá, ha tudjuk: a Planetárium termében előadásonként mindössze 45-en férnek el. A ZSÖK ügyvezetője kitért arra is, hogy ezeknek az előadásoknak a népszerűségét az okozhatja, hogy itt a csillagászat szerelmesei és pécsi szaktekintélyei élőben tartanak előadásokat.

A gyerekek imádják a planetáriumi programokat
A gyerekek imádják a planetáriumi programokat

Mindemellett az intézményben évek óta rendeznek egyedi programokat (mint például a Csillagtitkok pizsamaparti), csillagász szakköröket és táborokat, szakmai workshopokat, tematikus bemutatókat, amelyek szintén sok érdeklődőt vonzanak. Ez pedig a következő 5 évben is így marad, ami garantálja a Planetárium további sikerét – mondta Vincze Balázs.

A beszédek után a Villányi Általános Iskola diákjai átvehették a százezredik látogatóknak szóló emlékplakettet és okleveleket, majd egyből vonultak is be a kupolás vetítőterembe, ahol egy érdekes előadás várt rájuk.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés