Letették esküjüket a megyei közgyűlés politikusai

Kedden megalakult a Baranya Megyei Közgyűlés, amelynek elnökévé Őri Lászlót, a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetőjét választották. A közgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek lett kétharmados többsége.

Nochta Tibor, a megyei területi választási bizottság elnöke a keddi alakuló ülésen elmondta, október 13-án a megye választópolgárainak 47,28 százaléka voksolt, ez több mint 150 ezer szavazót jelent.

A megyében összesen 4075 jelölt volt: 715 polgármesterjelölt, 3002 egyéni listás jelölt, 134 egyéni választókerületi jelölt indult a választáson.

A megyei közgyűlés tagjainak választására a jelölő szervezetek hat listát állítottak  összesen 111 jelölttel, és a listákra több mint 101 ezren szavaztak. Az elnyerhető tizennyolc mandátum közül tizenkettőt a Fidesz-KDNP közös lista, kettőt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt, kettőt a Demokratikus Koalíció, egyet a Momentum Mozgalom, egyet az MSZP kapott.

A Baranya Megyei Közgyűlés elnökének Őri Lászlót választották. A megválasztott elnök elmondta, Baranya az elmúlt időszakban elindult a fejlődés útján: 36 milliárd forintból mintegy 180 fejlesztési program indult el a megye településein.

– Bőven van még feladat. Baranya még nem azt az arcát mutatja, amit látni szeretnének, azért szeretnénk a jövőben dolgozni, hogy fejlődhessen, bízunk benne, hogy a kormányzat partnerségét élvezhetjük – mondta Őri László, aki hozzátette: céljuk, hogy a futó programokat lezárják és elkezdjék a következő időszak fejlesztéseit.

Hirdetés