5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálCsak felmérték, mit szólnak a pécsi MSZP-shez?

Csak felmérték, mit szólnak a pécsi MSZP-shez?

Nemrég robbantotta a hírt az Index, miszerint az MSZP már most, a kormányzási félidő előtt elkezdte keresni Orbán Viktor kihívóját, akit állítólag a pécsi Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes képében meg is talált.

Az MSZP-ben a lap információja szerint titokban megmérték, hogy a párton belül ki jöhet szóba Orbán Viktor ellen. Természetesen Botka László szegedi MSZP-s polgármester neve is felmerült, de ő már többször nemet mondott a pártelnökségre és a miniszterelnök-jelölti pozícióra is, ezért most már nem feltétlenül számítanak rá 2018-ban. A párt kutatása ezért azt az eredményt hozta, hogy a legnagyobb esélye talán egy kevésbé ismert szocialistának lehet, aki a jelek szerint a pécsi Tóth Bertalan lenne. A politikus elő- és felkészítése pedig állítólag már meg is kezdődött, noha Tóth szerint nincs még szó arról, hogy indulna Orbán ellen, és hasonló MSZP-s kutatásokról sem tud.

Az, hogy Tóth neve ilyen kontextusban szivárgott ki, Horváth Csaba pécsi politológus szerint vagy egy párton belüli amatőr kommunikációs húzás eredménye, vagy pedig politikai provokációs trükk, amely indulhatott a párton belülről is és kívülről is. Szerinte ennek a célja az, hogy a kiszivárogtatók számára kiderüljön: a közvélemény miként reagál Tóth Bertalan nevére és hírére.

Horváth hozzátette, hogy Tóth nevének ilyen korai és váratlan „meglebegtetése” nem bevett szokás, ugyanis egy miniszterelnök-jelöltet akkor kellene bejelenteni, ha az már készen áll, ha túl van a legalább másfél évig tartó felkészítésén.

A már megerősített Magasházat Tóth alpolgármestersége alatt adták el
A már megerősített Magasházat Tóth alpolgármestersége alatt adták el

A politológus kiemelte, hogy ha tényleg Tóth Bertalan lenne az MSZP választottja, akkor nagy munka áll előttük, hiszen a frakcióvezető-helyettes ugyan nem kezdő politikus, de nem is befutott, nem ismert, és nincs egy súlycsoportban Orbán Viktorral.

Azt azonban Horváth leszögezte, hogy amíg az MSZP nem tűnik erősnek, addig nemcsak egy személyen múlik a 2018-as választás, hanem magán a párton. Azon, hogy össze tudnak-e állni és egységesen tudják-e támogatni jelöltjüket.

Kákai László pécsi politológus is ezen a véleményen van. Szerinte is az lenne ugyanis a fontos, ha az országosan ismeretlennek számító Tóth mögött egy olyan MSZP állna, amelyet a leendő választók nem tartanak megosztottnak és gyengének. Hangsúlyozta, a párton belüli erőviszonyoknak egyesülniük kell Tóth – vagy esetlegesen más jelölt – mögé.

A hír kapcsán a politológus elmondta még, hogy egyáltalán nem szerencsés ilyen korán tudatni ilyesmit, nem is szokás, épp ezért pedig ez a „meg nem erősített” forrásból származó hír csupán eszközként szolgál arra, hogy a kormánypárt és az ellenzék is felmérje, hogy mit szólnak az emberek a pécsi MSZP-s politikushoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő