10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálDíjazták a POSZT-osokat

Díjazták a POSZT-osokat

Az Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a legjobb előadás a XIV. POSzT-on, amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.

A szakmai zsűri értékelése alapján az Opera ultimában játszott a legjobb női főszereplő, Elor Emina, és ez a darab kapta a Marina Sremac munkáját dicsérő legjobb jelmez díját is.

A budapesti Katona József Színház Fényevők című darabja kapcsán kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat a szakmai zsűri döntése alapján Ascher Tamás. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat is e darabban nyújtott alakításáért vehette át Jordán Adél.

A fővárosi Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában Paul Foster: I. Erzsébet című darabja is többszörös sikert aratott a szakmai zsűri körében: Fodor Tamásnak ítélték oda a legjobb férfi főszereplő, Kaszás Gergőnek pedig a legjobb mellékszereplő díját.

A budapesti Örkény István Színház a Mohácsi-testvérek: A képzelt beteg című előadásához is két elismerés fűződik: Mohácsi István és Mohácsi János a legjobb dramaturgiáért, Fodor Viola pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta a szakmai zsűritől.

Köles Ferenc kapta a Básti-díjat a szakszervezettől
Köles Ferenc kapta a Básti-díjat a szakszervezettől

Legjobb színházi zene díját Kovács Mártonnak ítélték oda az A képzelt beteg és a Fényevők című előadás zenéjéért.

A bírálók különdíjjal jutalmazták a POSZT-ra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát az Alkésztisz című darabért.

A színész zsűri a legjobb férfialakításért járó díjat az Újvidéki Színház Opera ultima című előadásában nyújtott alakításáért Balázs Áronnak ítélte oda. A legjobb női alakításért járó elismerést pedig Hay Anna vehette át, aki a budapesti Kerekasztal Színház és a szintén fővárosi Szputnyik Hajózási Társaság közös darabjában, az A hosszabbik útban kapott szerepet.

 

Újcirkusz-előadásból is láthatott részleteket a közönség
Újcirkusz-előadásból is láthatott részleteket a közönség

A Fidelio díját szintén a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi, valamint a fővárosi Vígszínház Sütő András: Az álomkommandó című darabjában szereplő Molnár Áron vehette át.

A közönség zsűri díját idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása érdemelte ki.

„Egy új nap vár” - a TVT Általános Iskola, a Mátyás király utcai Általános Iskola zenei tagozatának és a Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola zenei tagozatának kórusai is felléptek
„Egy új nap vár” – a TVT Általános Iskola, a Mátyás király utcai Általános Iskola zenei tagozatának és a Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola zenei tagozatának kórusai is felléptek

A Színházi Dolgozók Szakszervezete a Básti Lajos-díjat a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös darabjában, a Székely Csaba: Bányavakságában nyújtott alakításáért Köles Ferencnek, a pécsi teátrum művészének ítélte oda.

Páva Zsolt polgármester, aki a legjobb előadásnak járó díjat adta át, a találkozó lezárásakor azt mondta, hogy a szakma és a közönség szerint is az „egyik legjobb évjáratát” hozta idén a találkozó. Hozzátette: a baranyai megyeszékhelyen nemcsak a résztvevők, a verseny- és az off-programok látogatói, de minden, a pécsi utcákat járó embernek ünnepet jelentett a tíznapos fesztivál.

Örülhettek a Mohácsi-fivérek
Örülhettek a Mohácsi-fivérek

A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó június 5. és 14. között a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várta a látogatókat. Az off-programok 35 helyszínen 187 rendezvényt kínáltak.

A POSZT szakmai zsűrijének tagjai Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró, Jean-Pierre Thibaudat kritikus. A színész zsűri tagja Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba színművész voltak.

A szombaton véget ért fesztivál versenyprogramjában 13 versenyprodukció szerepelt, melyeket Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választott ki az általuk legjobbnak ítélt produkciókat a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tíznapos fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy nyolcezren láthatták a versenyprogram előadásait, de a szervezők pontos idei adatokkal csak később szolgálnak.

A gálán A Meztelen Bohóc című újcirkusz előadásból láthatott részleteket a közönség a a Művészetek Palotája és a Recirquel Társulat produkciójában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő