POSZT: a pécsi zsűritag nem ítélkezik

Nem csitulnak a kedélyek a közelgő Pécsi Országos Színházi Fesztivál (POSZT) kapcsán. Tovább bonyolódik a versenyprogramba beválogatott, de a versenyen kívül indulni kívánó négy előadás sorsa. Vincze János, a szakmai zsűri pécsi tagja szerint amennyiben a három érintett társulat darabjai mégis láthatók lesznek Pécsen, akkor ő nem nézi meg az előadásokat.

A tizenötödik pécsi fesztivál kapcsán kirobbant feszültségek nem enyhülnek. Hétfőn a POSZT egyik tulajdonosa, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) annak a véleményének adott hangot, hogy a versenyprogramba beválogatott előadások csak abban az esetben vehetnek részt a fesztiválon, ha egyúttal vállalják a megmérettetést is, tehát nem lépnek vissza a versenytől. Mindez három társulat négy előadását érinti. (Az Örkény István Színház, a Szputnyik Hajózási Társaság és a STEREO Akt társulatának négy darabjáról van szó. Az ügy előzményeiről lapunk is beszámolt.)

Vincze János rendező, a Pécsi Harmadik Színház igazgatója, egyben a POSZT szakmai zsűrijének tagja érdeklődésünkre elmondta, hogy szerinte az lenne az ideális megoldás, ha az érintett színházak visszalépnének a versenytől.

poszt3

– Ez egy verseny, ahová az előadásokat beválogatták. Furcsának tartanám, ha nem vennének részt rajta. Ha így tiltakoznak, akkor tisztább megoldásnak tartanám, hogy visszalépnének a fellépéstől – közölte a szakember, aki hozzátette, amennyiben nem változik a jelenlegi helyzet, és az előadásokat megtartják, akkor ő nem fogja megnézni azokat.

Vincze egyébként furcsa helyzetben van: ő és a Harmadik Színház sem tagja egyik színházi társaságnak sem, ennek ellenére mindkét szervezettől kapott felkérést, hogy vegyen részt a POSZT szakmai zsűrijének munkájában.

– Engem végül a Magyar Színházi Társaság jelölt a zsűribe, bár először a Magyar Teátrumi Társaság keresett meg. Nagyon sajnálom az egész ügyet, a színházi szakma kettészakítottságát. Egyetértek Szacsvay Lászlóval, a nemrég a Nemzet Színészének választott művésszel, aki szerint nagy butaság a színházi szakma megosztottsága.

Vincze ugyanakkor elmondta azt is, hogy pécsiként kötelessége volt elvállalni a tagságot a zsűriben. Az általa vezetett teátrum két alkalommal szerepelt a POSZT versenyprogramjaiban, de soha nem jutott eszébe, hogy ne vegyenek részt a versenyen.

Kerestük az Örkény Színházat is, de Veszprémi Judit sajtóreferens csak annyit közölt, hogy egyelőre nem kívánnak megszólalni az ügyben. Boross Martin, a szintén érintett STEREO Akt művészeti vezetője sem kívánta kommentálni az ügyet, mindössze annyit mondott, hogy próbálnak, készülnek a pécsi fellépésre, hiszen aláírt szerződésük van.

Hirdetés