PTE: mire elég a 794. hely?

Közel 28 ezer felsőoktatási intézmény közül a 794. helyet szerezte meg a Pécsi Tudományegyetem az egyik elismert, nemzetközi egyetemi rangsorokkal foglalkozó intézet kimutatása szerint. Ezzel a világ felsőoktatási intézményeinek 97 százalékát megelőzték a pécsiek, viszont van mit még javítani a hazai versenytársakhoz képest.

Az University Ranking by Academic Performance (www.urapcenter.org) legfrissebb listája szerint a Pécsi Tudományegyetem a 794. helyen szerepel a világ egyetemeinek rangsorában. A mintegy 28 ezer felsőoktatási intézmény között az első 2 ezer részletes értékelését végezték el. Ez a helyezés azért is elismerésre méltó, mert az elmúlt években nem sikerült bekerülnie az első 800-ba a PTE-nek, vagyis immár a nemzetközi, teljes mértékben elfogulatlan és objektív kimutatások is visszaigazolják a pécsi egyetem fejlődését.

A rangsor objektív tényezőket vesz figyelembe: az adott intézmény tudományos munkáinak, citációinak (idézetek), elismert nemzetközi szaklapokban való megjelenéseinek és külföldi egyetemekkel együttműködésben született tudományos publikációinak száma alapján alakítják ki a végső sorrendet. Az első tízben mindössze egy európai felsőoktatási intézmény szerepel, a brit University of Oxford. Ha a környező országok tekintetében „szétnézünk”, a pécsi egyetem többek között olyan elismert felsőoktatási intézményeket előz meg, mint az osztrák salzburgi, a horvát spliti, a német osnabrücki, de a hazai lehetőségeket jóval felülmúló büdzséből gazdálkodó grazi egyetem is elérhető közelségben van (770.).

Bódis József, a PTE rektora szerint végre a nemzetközi kimutatások is alátámasztják azt, amit már egy ideje belül érzékeltek, nevezetesen, hogy jó úton járnak. Biztos abban, hogy a Pécsi Tudományegyetem számára még van ennél feljebb is.

– A Szentágothai János Kutatóközpont megnyitásával rendkívül kiszélesedtek a lehetőségeink, és hiszem, hogy ezekkel élni is fognak a kutatóink – mondta. – A legjobb eredményünk ez, s azért volt kellemes meglepetés számunkra, mert akadémiai szempontokat vettek figyelembe. Óriási sikernek tartom, ahogyan az előttünk álló magyar egyetemeknek is az.

A pécsiek teljesítményéből azonban a művészeti kar, és építészeti kar művészeti eredményei kimaradtak, holott nemzetközi szinten is elismerik munkájukat. A természettudományos kutatások technikai hátterét tekintve elmondható, hogy soha nem volt ennyire felszerelt az egyetem, nagyon sok színvonalas kutatás folyik az intézményünkben, így a jövő biztató – tette hozzá.

Ugyanezen rangsorban az ELTE az 509., a Semmelweis Egyetem a 532., a szegedi az 559., míg a debreceni intézmény az 564. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pedig a 685. helyet szerezte meg a rangsorban. A pécsiek mögött pedig nagyon leszakadva a Pannon Egyetem következik az 1298.helyen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Tényleg bíztató lenne a jövő a PTE-nek? Nos, pécsi bölcsészdiplomával a legtöbb munkahelyről elhajtják az embert, mert tudják, hogy az ELTÉ-hez vagy Szegedhez, Debrecenhez, Miskolchoz képest igénytelen tömegképzés folyik a legtöbb szakon. A doktori iskoláknál szintén kiröhögnek, hogy ilyen silány fecnivel egyáltalán felvételizni merek. Nem is csoda, a PTE-nek elavult infrastruktúrákja, súlyos adósságai vannak, miközben a több tízmilliárdos elvonások és személyi leépítések miatt az eddig is elvault oktatás színvonala tovább csökken. A PTE sosem volt minőségi elitegyetem, ám a jelenleg széteső felsőoktatási szituban meg kell elégednie azzal, hogy a vietnámi, iráni, szerb és török vendéghallgatók vidéki parkolópályája lesz.

Comments are closed.