Református adományelosztó pont nyílt Kertvárosban

„Egy közösség fejlettségét, érettségét jól mutatja, hogy az miként viszonyul a társadalom, a közösség elesett tagjaihoz” – fogalmazott Őri László, Pécs alpolgármestere szombaton a kertvárosi református templomban, ahol a Magyar Református Szeretetszolgálat nemrég adományelosztó pontot alakított ki. Az eseményen rászoruló pécsi családok iskolakezdési adománycsomagokat is kaptak. 

Az évente több tízezer Kárpát-medencei rászorulót segítő Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány még magasabb szintre kívánja emelni szociális és humanitárius szolgáltatásainak színvonalát, ennek érdekében az országban két korszerű logisztikai központot is létrehoznak, valamint három fontos ingatlanfejlesztést is végrehajt 2020. május 31-ig. A szeretetszolgálat a 650 millió forintos beruházás keretében a Hajdú-Bihar megyei Ebesen és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gelénesen hozta létre új országos logisztikai központként szolgáló raktárait, melyeknek köszönhetően a rászorulókat hatékonyabban tudják ellátni. Szentesen, Alsóörsön, valamint a pécsi Kertvárosban pedig adománykoordinációs pontokat alakítanak ki.

Nagy Zoltán Csaba lelkész, Lutár Balázs és Őri László mutatta be az adománygyűjtő pont pécsi fejlesztését

A pécsi beruházás kapcsán szombaton tartott sajtótájékoztatót Őri László, Pécs alpolgármestere, valamint Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány szociális fejlesztési vezetője és a Pécs-Kertvárosi Református Egyházközség lelkésze, Nagy Zoltán Csaba. Az egyházközség lelkésze a kertvárosi református templomban tartott eseményen elmondta, hogy a szeretetszolgálat pécsi adományelosztó pontjának köszönhetően a rászoruló családokat gyorsabban és könnyebben tudják majd elérni.

Iskolakezdéshez szükséges dolgokkal teli táskákat osztottak ki

Az adománykoordinációs pont kialakításának alkalmából – folytatta a lelkész – a szeretetszolgálat és az egyházközösség a helyi hívő családokat iskolakezdési adománycsomaggal is támogatja: összesen 25 csomagot osztanak ki majd, néhányat azonban már a sajtóeseményen átvehettek a jelen lévő általános iskolás kisdiákok.

– Egy közösség fejlettségét, érettségét jól mutatja, hogy az miként viszonyul a társadalom, a közösség elesett tagjaihoz. Sokan vannak egy közösségben, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe, az adott közösség ereje pedig ilyenkor abban mutatkozik meg, hogy milyen módon fordul a nehéz sorsú társaihoz, hogyan segít nekik és rajtuk. Baranyában ma sok olyan embertársunk él, akik rászorulnak erre a segítségre. Nagyon örülök annak, hogy a baranyaiak és pécsiek közössége fejlett és érett annyira, hogy odafigyel a nehezebb körülmények között élő sorstársaira. Jó példa erre a református szeretetszolgálat kertvárosi adományelosztó pontjának példaértékű fejlesztése, melynek köszönhetően többek között az ormánsági vidék rászorulóihoz is hatékonyabban eljuthatnak majd az adományok – mondta az eseményen Őri László alpolgármester.

Lutár Balázs hangsúlyozta, hogy az adománykoordinációs pontok jó lehetőséget adnak a kisebb közösségek, a rászoruló családok, valamint az ő problémáik közelebbi, személyesebb megismeréséhez és megoldásához is. Mint mondta, így a segítség azokhoz juthat el, akik igazán rá is szorulnak. Hozzátette: céljuk az, hogy az ország összes egyházmegyéjében létesüljön a pécsihez hasonló adományelosztó pont.

Hirdetés