Miért fojtotta meg csecsemőjét?

A gyanú szerint eltitkolt csecsemőjét ölhette meg egy pécsi asszony, aki vasárnap szült saját lakásában. H. Csilla (47) múlt héten volt orvosnál, aki állítólag nem vette észre a terhességet. A nő édesanyja sokkos állapotban van.


Az előzetes szakértői vélemény szerint az egyedül élő asszony szülés után, kézzel fojthatta meg a gyereket. Vasárnap reggel indult meg nála a szülés H. Csillánál, a mentőket a rokonok hívták, mert nagy volt a vérvesztesége. Csilla anyukája a szomszéd lakásban élt másik lányával és unokáival. Amikor megtudta, hogy mi történt rosszul lett, még ma is sokkos állapotban fekszik.

– A kezdetektől titkolta a terhességét, annyira, hogy már ő is elhitte, hogy csak hasra hízik. Az egész rokonság tudta, hogy gyereke lesz, de nem akarta beismerni, bebeszélte magának, hogy nem terhes. Csilla egy hete még orvoshoz is elment, aki diétát ajánlott neki, nem is értjük, hogy nem vette észre, hogy babája lesz – mondta lapunknak H. Csilla sógora. Bár az is lehet, hogy mindezt már Csilla mesélte, hogy magát igazolja.

A 47 éves asszony első gyerekét szülte meg, a baba az orvosszakértő szerint egészségesen, időben jött a világra. Úgy tudjuk, hogy a nőnek tavaly volt egy barátja, de azt nem tudni, miért kellett eltitkolnia a terhességét.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre nem nyilatkozik az ügyben, emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást. Az ügy még a nyomozók számára is szövevényes, egyelőre több sötét folt jellemzi, amit még tisztázni kell a pontos tényálláshoz. Az asszony jelenleg a pécsi szülészeti klinikán lábadozik.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés