Rengeteg gyerek tűnik el

Ma tartják az eltűnt gyerekek világnapját, az Ezer lámpás éjszakáját. Bár egész évben aktuális témáról van szó, az elkószált fiatalok problémakörére ilyenkor hívják fel a figyelmet.

Május 25. az eltűnt gyerekek világnapja, amelynek az a célja, hogy a fiatalok, akik távol vannak az otthonuktól, soha ne felejtsék el, hogy hazavárják őket.

A Pécsi Rendőrkapitányság adatai szerint 2010-ben 57, 2011-ben 65, 2012-ben pedig 47 gyereket kellett keresniük  – gyermekrablásról egyáltalán nem érkezett hozzájuk bejelentés, az említett időszakban pedig valamennyi eltűntnek jelentett fiatal megkerült.

Molnár Katalin rendőrségi szóvivő kérdésünkre elmondta, hogy közel nyolcszáz bejelentés érkezik évente a rendőrségre Baranya megyében. A fiatalok általában lakásotthonokból, intézetekből tűnnek el, azonban ők rendszerint rövid időn belül visszatérnek az intézménybe.

– Az eltűnt személyek jelentős része, 70-80 százaléka gyermek- és fiatalkorú, azonban utóbbiak száma meghatározó ezen belül – magyarázta Molnár. – Az eltűnésekkel kapcsolatos bejelentések több mint fele Pécsről érkezik. Úgy vélem, a feltétel nélküli elfogadás és szeretet megelőzheti a bajt.

gyerek
Intézetekből, nevelőotthonokból lógnak meg leginkább

Az ENSZ hivatalosan 2004 óta tartja ezt a világnapot, egy 1979-ben New Yorkban eltűnt hatéves kisfiúra, Etan Patzra emlékezve. Az Egyesült Államokban Ronald Reagen, amerikai elnök viszont már 1983-ban az eltűnt gyermekek nemzeti napjává nyilvánította Patz eltűnésének a napját. Ő volt az első, akinek a fényképe tejesdobozra került a nyomozás megkönnyítése érdekében.

Az eltűnt fiatalokat ábrázoló, italos kartonra nyomott fotókat egyébként hazánkban is egyre gyakrabban lehetni látni, köszönhetően az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű akció szervezőinek, akik már három éve, 2011 óta aktívan dolgoznak a jó ügy érdekében.

A rendőrség jelenleg is 171, még tavaly nyoma veszett gyermek- vagy fiatalkorút keres országos szinten. 2013-ban összesen több mint 12 ezer eltűnt fiatal után nyomoztak.

Eltûnt gyermekek világnapja Pécsen
Fotó: Sóki Tamás/MTI

Az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából a Balokány ligetben közel hetven ember úsztatta meg saját készítésű lampionját. A tó vizén lebegő pislákoló fények az elkóborolt gyermekek és fiatalok számára mutatta meg a hazavezető út irányát. A kezdeményezésen leginkább kisgyermekes családok és fiatalok vettek részt .

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés