6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálRengeteg halott volt tavaly az utakon

Rengeteg halott volt tavaly az utakon

Tovább csökkent a megyében a bűncselekmények száma – derült ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tavalyi évet értékelő eseményén. A zsaruk adataiból kiderül, hogy 15 százalékkal jobbak a megyei mutatók az előző évinél. Viszont nagy a baj a közlekedésben.

Az idei évértékelő során kiderült, hogy 2016-ban Baranyában nagyjából az összes bűncselekménytípusból kevesebbet követtek el, mint 2015-ben (amikor ugyanez volt a tendencia 2014-hez képest). A bűncselekmények száma eszerint 8053-ról 6881-re – közel 15 százalékkal – csökkent, ami azt jelenti, hogy a nyomozások eredményessége tovább javult a megyében – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dakos József dandártábornok a 2016-os év értékelésén.

Dakos József évértékelőt tartott
Dakos József évértékelőt tartott

Kevesebb lopás, orgazdaság, rablás

Az egyik legjelentősebb visszaesés a lopások és a betörések számában következett be, szám szerint 3214-ról 2450-re esett vissza az ilyen esetek száma. Orgazdából is jóval kevesebb van, hiszen míg két évvel ezelőtt 21 ilyen bűnözőt kellett lecsukni, addig tavaly mindössze 8-at. Az úgynevezett „kiemelten kezelt közterületi bűncselekmények” száma is újra jelentősen mérséklődött (ahogy 2015-ben is), 747-ről 698-ra, ami több mint 72 százalékos felderítési arányt jelent.

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu

Kevesebb volt az önbíráskodás (a tavalyi 28-hoz képest 16), ahogyan rablásból is. Ez utóbbi két éve 32 volt, addig tavaly 24.

A rongálás és az autólopás stagnál

A rongálás kérdésére térve Dakos elmondta, hogy lényegében nagy különbség nem látható 2015 és 2016 eredményei között, mindkét évben valamivel 200 felett volt a felderített esetek száma. Hasonló stagnálás látható az autólopások számát tekintve is (50-ről nőtt 52-re).

A dandártábornok megjegyezte, hogy Baranyában nem lehet autólopásos trendről beszélni, noha például Pécsen is vannak olyan helyek, ahol több ilyen eset is történik egy évben – például a tv-torony környékén. A civil ruhás portyázó rendőrök ezeken a helyeken rendszeresen járőröznek – tette hozzá.

A túronyi gyilkost még keresik

A gyilkosságok száma 11-ről 6-ra esett vissza.

rend
Forrás: police.hu

Ezek között ott van az emlékezetes túronyi emberölés, amelyről Dakos József elmondta: a nyomozás tart, a tettes felderítésével viszont még adósok. Szó esett a testi sértésekről is, azok száma – ellentétben a 2015-ös adatokkal – szintén jelentősen csökkent, 430-ról 395-re.

Vannak még problémák

Ugyanakkor nem minden bűncselekmény szorult vissza a megyében 2016-ban: 2015-höz képest több kiskorút veszélyeztettek (43-ról 50-re nőtt az esetszám). Jóval több garázdaságot kimerítő bűncselekmény is történt, szám szerint 495, ami 2015-ben 359 volt. Ennek rengeteg oka lehet Dakos szerint, közülük csak az egyik az, hogy a fesztiválok száma is megnövekedett a megyében. A legnagyobb ugrás a kábítószerrel kapcsolatos bűnesetek számában történt. A kábítószer-terjesztés miatti rendőri intézkedésből ugyanis 2015-ben csupán 6 volt, azonban tavaly már 19 alkalommal léptek fel a terjesztők ellen.

rend2
Forrás: police.hu

Baj van az utakon

A halálos közúti balesetek száma 15-ről 24-re nőtt. A dandártábornok kifejtette, több módszert is kipróbáltak, de nem jelenthető ki, hogy bármilyen minta vagy trend lenne abban, hogy miért és hol történnek ezek a balesetek. Az ilyen esetekben még mindig a gyorshajtás, a be nem tartott követési távolság, az elsőbbségadás figyelmen kívül hagyása és a szabálytalan kanyarodás a legfőbb kiváltó ok – tette hozzá Dakos.

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu

A részegen okozott közúti balesetek száma eggyel emelkedett, 2015-ben 59 volt, tavaly pedig 60. A dandártábornok elmondta, hogy a közeljövőben is nagy erőkkel és az úgynevezett finn módszerrel – azaz mindenkit megállítanak majd egy adott útszakaszon – fogják ellenőrizni az autósokat, hogy ezek a számok csökkenjenek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő