Rengeteg virág lesz Kertvárosban

Útjára indult a Virágos Kertváros program, amelynek keretében október 7-én tízezer árvácskát ültettek el a déli városrész kilenc helyszínét. A virágosításban a gyerekek és a közfoglalkoztatottak mellett részt vett Csizi Péter országgyűlési képviselő, Nagy Ervin főkertész, és segítettek a kertvárosi önkormányzati képviselők is.

A most induló Virágos Kertváros program célja, hogy Kertváros ne nevében legyen kertváros, hanem minden talpalatnyi zöld felület legyen rendezettebb. Csizi Péter országgyűlési képviselő a Nevelési Központ melletti Csontváry sétányon segédkezett a közmunkásoknak és Nagy Ervin főkertésznek, valamint Sárkány Bélának, a Pécsi Városgondozási Kft. vezetőjének abban, hogy a palánták a megfelelő távolságra legyenek egymástól.

virágültetés kertvárosban, hl03

– Kertváros zöld felületeinek rendezettebbé tétele az elmúlt négy évben megtörtént, a most kezdődő program célja, hogy amennyire csak lehetséges, bevirágosítsuk a zöld területeket. A mai napon tízezer palántát ültetünk el kilenc helyszínen, 340 négyzetméteren – mondta az eseményen Csizi Péter honatya.

Helyszínek
A Csontváry-sétány mellett a Málomhegyi út, a Diana tér, a Málomi út, az Árpád fejedelem gimnázium melletti park, a Sarolta utca, a Melinda park, a Táncsics Mihály út, valamint Testvérvárosok terei iskola környéke szépül tovább.

Az elültetett árvácskák már virágoznak, ráadásul tavasztól két szezonon keresztül pompáznak majd teljes díszükben. A növények értéke másfél millió forint, de eszmei értékük jóval nagyobb, fogalmazott a politikus, hiszen “mi magunk neveltük őket a közfoglalkoztatotti program keretében. Maguk a közmunkások nevelték, őrizték őket, s hozták erre a kilenc kertvárosi helyszínre, s amiket nagyon sok gyerek bevonásával ültetnek el velünk együtt”.

virágültetés kertvárosban, hl01

Az elképzelések szerint a Virágos Kertváros programot minden évben folytatni fogják, a rá fordítandó keretösszeget a közfoglalkoztatotti program során használják fel.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés