Romokból közösségi ház

Pécsszabolcson erős a helyi közösség

szabolcsfalusi közösségi ház6

Komoly eredménnyel zárult az a széles körű összefogás, amit három éve indítottak el a helyiek Páva Zsolt segítségével a pécsszabolcsi egykori iskolaépület megmentése, fejlesztése kapcsán. Vasárnap délben adták át az új házat.

szabolcsfalusi közösségi ház1

A városrész új fontos közösségi tere a Szent Mihály Ház nevet kapta, hiszen Szabolcsfalu első Árpád-kori temploma viselte Szent Mihály nevét, ő is volt a falu védőszentje, ezen a napon tartották a falu búcsúnapját, ahogy tették azt most vasárnap is egész napos programokkal.

Páva Zsolt polgármester a százmilliós önkormányzati támogatással kialakított közösségi ház vasárnapi megnyitóján azt mondta, a tíz éve lakatlan és romossá vált egykori iskolaépület felújításában folyamatosan 35 közmunkás vett részt. Elsősorban építőipari szakmunkások és segédmunkások. Így, tette hozzá, nemcsak egy településrész fontos közösségi tere újult meg, hanem a foglalkoztatást is segítette a program.

A polgármester kitért arra beszédében, hogy a közösségek megerősödésének szép példája a pécsszabolcsi kör, amely egész Pécs számára követendő cselekedetet hajt végre folyamatosan összefogás terén.

Az épület nyugati szárnyába orvosi rendelő került, mely az Arany János utcai rossz állapotban lévő másik kiváltását eredményezi, az utca felőli rész közösségi házként funkcionál, míg a megosztható nagytermen kívül konyha, gondnoki szoba, vizesblokk, közlekedők, raktár található a földszinti részen. Az udvari részen térköves területet alakítottak ki, majd a projekt második ütemében a tervek szerint a tetőteret is beépítik.

szabolcsfalusi közösségi ház3

Hoppál Péter, kulturális államtitkár, a terület országgyűlési képviselője köszöntőjében azt mondta, példaértékű ahogy a tíz éve üresen álló volt iskolaépület alkalmassá vált a terület közművelődési, kulturális programjainak befogadására, s lehetőséget ad saját állandó és alkalmi programok szervezésére. Az államtitkár a ház első kiállítását nyitotta meg; e tárlat Pécsszabolcs történelmébe, s mindennapjaiba enged bepillantást fotók iratok segítségével, de az első világháborúból is kiállítottak tárgyi emlékeket. A Nagy Háborúba sok ember Pécsszabolcsról ment ugyanis a halálba.

szabolcsfalusi közösségi ház8

Úgy fogalmazott, a helyi közösségekben teremtő erő van, és segítségükkel az emberek társas identitásukat képesek fenntartani, megőrizni, ahelyet, hogy pusztán egyénekként létezzenek. A kormányzati tervekre kitérve elmondta, a 2014 és 2018 közötti ciklus a kulturális közösségteremtés négy esztendeje lesz, a kabinet igyekszik minden területen hozzájárulni a közösségek megerősítéséhez, mert “csak közösen tudunk értékeket teremteni” – fogalmazott.

A közösségi házban a tervek szerint mindennap lesznek programok, a Szent Mihály Házat a Pécsi Kulturális Központ működteti.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés