Ruzsa Csaba: a Tüke Busz vezetője kevesebb mint fele annyit keres, mint elődje

A Tüke Busz Zrt.-nél végzett átvilágítás eredményeként Péterffy Attila polgármester február 23-án azonnali hatállyal visszahívta a cég igazgatóságának elnökét, Gelencsér Gyulát. A posztra Bánkuti Istvánt nevezték ki – havi bruttó 500 ezer forint díjazással –, aki a társaság vezérigazgatói teendőit is ellátta. Utóbbira pályázatot írtak ki, ami eredménytelenül zárult.

Az önkormányzat illetékes bizottsága a héten tárgyalta, a közgyűlés elé pedig jövő héten kerülhet az előterjesztés, ami arról szól, hogy mivel egyelőre nem sikerült vezérigazgatót találni a cég élére, ezért átmeneti ideig továbbra is Bánkutinak kell ellátni ezt a feladatot is, emeljék bruttó 1 millió forintra a díjazását. (Frissítés: nem került közgyűlés elé a téma, információink szerint azért, mert egy meglévő szerződés, átmeneti időre szóló módosításáról van szó.)

A Fidesz helyi politikusai és médiája is foglalkoztak a témával, egyik önkormányzati képviselőjük, dr. Barkóczi Csaba a költségvetési és gazdasági bizottság ülésén nem szavazta meg az erről szóló előterjesztést, és borítékolhatóan a jövő heti közgyűlésen is heves vitákat vált majd ki ez a téma. (Frissítés: Nem váltott ki vitát, mivel nem került közgyűlés elé.)

Megkerestük Ruzsa Csabát kérdéseinkkel. Az alpolgármester szerint érdemes megnézni, a fideszes városvezetés által kinevezett vezérigazgató mennyit keresett a két utolsó évében. 2019-ben és 2020-ban két jogcímen (igazgatósági elnök és stratégiai igazgató is volt) kapott fizetést, összesen majdnem 25-25 millió forintot.

Tehát Bánkuti István kevesebb mint fele annyi pénzt kap munkájáért, mint elődje – fogalmazott Ruzsa Csaba, aki hangsúlyozta azt is, hogy megint ki fogják írni a pályázatot, azaz Bánkuti csak átmeneti időre, várhatóan már csak néhány hónapig tölti be mindkét pozíciót. 

Bánkuti István, a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnöke

Az egyik helyi fideszes lap az igazgatósági elnök díjazásának megemelése kapcsán a buszvezetők fizetéséről is írt, a cégnél működő egyik szakszervezetet megszólaltatva, amelynek vezetője szerint alacsonyak a bérek a Tükénél.

Ruzsa Csaba alpolgármester kérdésünkre elmondta, 2017-ben és 2018-ban, tehát a Fidesz-időszakban 2,5-2,5 százalékot emeltek a béreken. 2019-ben 5,4 százalékos emelést hagyott jóvá az előző városvezetés, de Ruzsa szerint a forrását nem teremtették meg teljes mértékben, így a választások és a politikai váltás után azt az új önkormányzatnak kellett az év végén kigazdálkodnia. 2020-ban 4 százalékot emeltek a dolgozók bérén, ahogy idén is. Éppen nemrég, ősz elején utalták el a munkavállalóknak visszamenőleg a plusz járandóságukat – tájékoztatott az alpolgármester.

Ruzsa Csaba hangsúlyozta, a béremelésre annak ellenére sor került, hogy a járvány miatt jóval kevesebben buszoznak, és csak idén 900 millió + áfa bevételcsökkenést realizált a cég, miközben az elszabaduló üzemanyagár miatt a költségek 400 millióval emelkedtek.

Bánkuti István cégvezetői intézkedései eddig 200 millió forint költségcsökkentést eredményeztek a Tükénél – tette hozzá az alpolgármester. Kérdésünkre a városvezető elmondta, a cég működési hiánya jelenleg 2,5 milliárd forint.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés