Az Amerikai Kereskedelmi Kamarába történő belépés eredményeként a városvezetés több tapasztalatot szerezve könnyebben, nemzetközi szinten is be tudja mutatni a Pécs által nyújtott befektetési opciókat a kamara megannyi hazai és külföldi tagja számára.

Ahogy azt nemrég megírtuk, a pécsi önkormányzat gazdaságfejlesztési főosztálya az őszi hónapoktól elkezdte szorosabbra fűzni a kapcsolatot olyan nagyobb hazai szakmai szervezetekkel, amelyek célja, hogy a külföldről Magyarországra érkező befektetőket beazonosítsák és kiközvetítsék őket különböző helyszínekre, többek között Pécsre. Ez a folyamat nem állt meg, sőt: Pécs a közeljövőben csatlakozni fog az ország – és Közép-Kelet-Európa – egyik legbefolyásosabb, nemzetközileg is elismert kereskedelmi kamarájához, az Amerikai Kereskedelmi Kamarához (American Chamber of Commerce, rövidítve AmCham).

Az 1989-es alapítása óta az ország versenyképességének javításáért dolgozó, pénzügyileg független Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjai között a legnagyobb hazai vállalatok is megtalálhatók.

A fentiek kapcsán Ruzsa Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, a gazdaságfejlesztési főosztály folyamatosan térképezi fel azokat az országokat, ahonnan befektetők érkezhetnek Pécsre, az élen pedig ezen a téren értelemszerűen a német és az angolszász országok állnak. Ebben a folyamatban nagy segítség lehet az AmChamhoz történő csatlakozás.

– Azért, hogy Pécs kapcsolatba kerülhessen, tárgyalhasson a potenciális külföldi befektetőkkel, sok más ország városaihoz hasonlóan jelen kell lennie és tagságot kell szereznie az ezeket a befektetőket képviselő nagyobb szervezetekben. Így a város könnyebben meg tudja jeleníteni, be tudja mutatni számukra a helyi befektetési lehetőségeket. A német és az amerikai területen is a legjelentősebb ilyen szervezet az Amerikai Kereskedelmi Kamara – mondta az alpolgármester.

Az éves tagsági díj befizetését követően a város többek között részt vehet különböző nemzetközi vállalati rendezvényeken, amelyeken prezentálni tudják a Pécs által nyújtott befektetési opciókat az Amerikai Kereskedelmi Kamara megannyi hazai és külföldi tagja számára – tette hozzá.

A kamarának egyébként összesen mintegy 300 tagja van.

– Bízunk benne, hogy az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjaként még nagyobb és még több tapasztalatot tudunk szerezni, amelynek eredményeként ebből a tagsági körből is sikerül befektetőket hozni Pécsre – mondta az alpolgármester.

Ruzsa Csaba hozzátette, hogy Amerikai Kereskedelmi Kamarába történő belépésről a december 8-ai közgyűlésen fognak dönteni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés