13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletSaját költségén teszteltette vírusgyanús fiát egy pécsi édesanya, mert nem ért oda...

Saját költségén teszteltette vírusgyanús fiát egy pécsi édesanya, mert nem ért oda a mentő

Egy egész osztály került karanténba a pécsi Mezőszél utcai iskolában, mivel több pedagógus is koronavírusos lett. Közben az egyik kisgyereknél is jelentkeztek a tünetek, ám a tesztelésre egy darabig nem került sor, mert a mentő nem érkezett meg – derül ki az atv híradójából.

A 9 éves kisfiú a híradónak elmesélte, mik voltak a tünetei – lázas lett, folyt az orra, hányingere volt –, milyen volt a mintavétel.

Az édesanya a vírustünetek jelentkezésénél felhívta a háziorvost, aki azt mondta, jönnek majd a mentők.

Viszont eddig még nem értek oda, mivel nagyon leterheltek.

Egy neve elhallgatását kérő mentő egyébként elmondta az atv-híradónak, vannak címek, ahová csak egy hét után érnek oda.

Az anyuka végül saját költségén teszteltette a gyereket, és ki is derült, hogy fia koronavírusos.

Szabó András belgyógyász szerint a gyerekeknél is előfordul, hogy elkapják a fertőzést, csak kicsit könnyebben halad át rajtuk, gyengébbek a tünetek.

Az anyuka elkülönítette a kisfiút testvéreitől, iskolába se engedi a gyerekeket, de mivel ők nem kerültek karanténba, ezért az anya nem tudja igazolni, miért nem mennek iskolába.

Mint Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivő elmondta, sok szülő aggódik, féltik a családot, hozzátartozókat, időseket, az újszülöttel otthon lévő anyákat, hogy a gyerekek hazavihetik a koronavírust. Egy jogi lehetőséget is leírtak, ami igazából kötelező az iskolavezetőnek: e szerint ha alapos indoka van a szülőnek, akkor igazolhatja a mulasztást, ebben az igazgatónak nincs mérlegelési joga.

Az érintett pécsi iskola igazgatója nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, nincs jogköre bezáratni az intézményt, és karantént sem rendelhet el, de jelentéskötelezettsége van.

Az iskolában jelenleg 11 karanténba helyezett tanár van – derült ki a híradóból.

Az atv összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő