Saját útját járja Pécs

Pécsen rendezte meg a Magyar Közszolgáltatók Egyesülete (MAKE) elnökségi, és egyben harmincéves jubileumi ülését. A kétnapos konferencián több tucat előadó számolt be a szolgáltatók tevékenységéről, ráadásul számos határon túli delegáció is érkezett, amelyek partnerkapcsolatban állnak a MAKE-vel.

A pécsi városüzemeltetés által elért eredményekről, az eljövendő feladatokról, a lehetőségekről és kihívásokról tartott beszámolót Kiss Tibor, a Biokom Nkft. igazgatója a megjelent üzletembereknek.

Elmondta, Pécs mindig kicsit kitűnt a magyar városok sorából azzal, hogy mekkora mértékben járta a maga útját, és „fordított hátat” a fővárosnak. Mintha a Mecsek valóban elválasztaná a várost a környező régióktól, ráadásul Pécs egyre erőteljesebben fordítja a fejét dél felé mind gazdasági, mind kulturális téren.

– Nagy feladat hárul a városüzemeltetésre. Az elmúlt évtizedekben egyre súlyosabb a kényszer a folyamatos fejlesztésre és megújulásra, elvárás, hogy ezzel párhuzamosan a városüzemeltetés minél gazdaságosabb legyen – mondta.

make konferencia kiss tibor
Kiss Tibor szerint minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb lesz a siker

Kiss Tibor szerint nagyon komoly feladatot kapott a városüzemeltetés Pécsen, igazi kihívás az Európa Zöld Fővárosa cím megpályázása. A fejlesztések sok tennivaló elé állítják a szolgáltatókat a cél érdekében. Ha azonban a legnagyobb kihívásokat megoldja az ember, az a legnagyobb sikerek közé sorolható – ezért érdemes küzdeni!

A MAKE
Az egyesület 1987-ben alakult meg Költségvetési Üzemek Társasága néven. A kezdeti 67 fős létszám két év elteltével már 188-ra nőtt. A rendszerváltás sok feladatot adott a társaságnak, a feladatköröket átszabták és sok személyi változás is történt. Később aztán egyesület lett a társaságból. Lassacskán elindult a külföldi kapcsolatok kiépítése is, Romániában, Szerbiában, Csehországban, Szlovéniában és Lengyelországban. Végigjártak minden hulladéklerakót, feldolgozót, tárolót, hogy tapasztalatot szerezzenek a tagok. Ma már határon innen és túl is komoly tevékenységet folytat a MAKE.

Hirdetés