Indul a Sétatér: Bikini, LGT-emlékest, Hevesi

Fesztiválok előtt és után is melóztak közmunkások

A jó idő is a szervezőkkel van, így semmi akadálya annak, hogy mától két és fél héten át a sétatéri gesztenyefák alatt szórakozhassanak a pécsiek. A hagyományos Sétatér Fesztivál idén elsősorban a harmincas-negyvenes korosztálynak kínálja a legtöbb programot, de a gyerekek is jól szórakozhatnak.

– Egy olyan rendezvénnyé alakítottuk idén a Sétatér Fesztivált, amely egyszerre több korosztályt szólít meg, de a harmincas, negyvenes éveiket taposóknak nyújtja a legtöbbet. Ők a két és fél hét bizonyos napjai alatt a gyermekeikkel is kilátogatnak majd bizonyosan, esténként pedig olyan nagyágyúkat hallhatnak, mint Somló Tamás, a Bikini, Hevesi Tamás – mondja Fodor József, a Pécsi Fesztiválszervező NKft. ügyvezetője.

A városi cég nagyjából húszmillió forintból hozta össze a bulit, városi támogatás nélkül. Szponzorok, az ital- és ételpavilonosok, valamint a Nemzeti Kulturális Alap némi támogatásából tudták állni a rendezvények megszervezéséhez szükséges költségeket. Közben persze minden program ingyenes lesz.

A rendezvény első hetében a POSzT-tal összehangoltan zajlanak az események, így elsősorban a magasabb kultúra lép színre a két színpadon.

– Amellett, hogy minden nap lesz valami móka a gyerekeknek – PannonPower Játszóház, a honvédelmi minisztérium repülőnapot népszerűsítő road showja, Coca-Cola Játszópark –, az idősebbek esténként tribute-zenekarok koncertjein vehetnek részt; lesz például Louis Armstrong Show, Blues Brothers Show, felcsendülnek Red Hot Chilli Peppers-dalok – mondja Fodor.

D. Nagy Lajosék is jönnek

De a fellépők között lesz a Simply English, a Pesti Magyar Színház színészzenekara, a Romano Drom, a Budapest Ragtime Band, a Dübörgő Wattacukrock, Kalapács József és Rudán Joe, a PMD is.

A legnagyobb durranásra a rendezvény második hetén készülhetünk: ekkor érkezik – június 19-én – a Bikini, 20-án Hevesi Tamás és a Hevesi Happy Band, 21-én pedig Somló Tamás jelentkezik be egy LGT-emlékesttel. Június 22-én musicalrészletek csendülnek fel Szomor György és barátainak tolmácsolásában.

Újdonság, hogy idén a tér északi oldalán lesznek az ételesek, míg a déli felén lampionos partiutcát hoznak létre. A gyerekkel érkezőket minden hétvégén várják a kicsiknek szóló programok is.

[frame]

Sétatér Fesztivál – POSZT-OFF 2013:

Június 6.
19.00 – The Challenger in Pieces koncert
20.30 – Good Time Boys (Red Hot Chili Peppers Tribute) koncert

Június 7.
15.00 – V. Mediterrán Kirakatverseny – Pécs, díjátadás
20.00 – Harmadik Figyelmeztetés, a Pesti Magyar Színház színészzenekarának koncertje

Június 8–9.
10.00 – Teátrumi Mocorgó Játszóház

Június 8.
20.00 – A Simply English koncertje

Június 9.
16.00 – Folk a POSzT-on

Június 10.
11.00 – Lakatfal-avatás
20.00 – Talán – Németh Judit estje

Június 11.

20.00 – HOPPartklub

Június 12.
Színes Kavalkád 2013
Fij ku Noj! (Legyél velünk, vedd fel a ritmust!)
10.00 – játszóházak, gyermekprogramok
11.30 – BANYAMESÉK
14.00 – A Fund Cigány Alapfokú Művészeti Iskola évzáró bemutatója
16.00 – Színpadi kavalkád
20.00 – Táncház

Június 13.
Színes Kavalkád 2013
Fij ku Noj! (Legyél velünk, vedd fel a ritmust!)
16.00 – Színpadi kavalkád, cigány ételek kóstolója
21.00 – Romano Drom koncert

Június 14.
Weöres Sándor a Sétatéren – Pécsi bolyongások Weöres Sándorral
18.00 – Szélkiáltó együttes – „Paprikajancsi szerenádja”
21.00 – GNM – Kontúr Fizikai Táncszínház: Jazz / Bolero

Június 15.
19.00 – Trio Afium koncert
20.30 – Budapest Ragtime Band koncert

Június 16.
19.00 – Milagro – Santana Tribute Band koncert
20.30 – Dübörgő Wattacukrock koncert

Június 17.
19:00 – Kalapács József és Rudán Joe akusztikus koncertje
20.30 – Blues Brothers Show koncert

Június 18.
19.00 – PMD Blues Band koncert
20.30 – Louis Armstrong Show Dervalics Róberttel

Június 19.
19.00 – Rock to Rock koncert
20.30 – BIKINI koncert

Június 20.
19.00 – HEVESI TAMÁS és a Hevesi Happy Band koncertje

Június 21.
20.30 – SOMLÓ TAMÁS és az LGT Emlékzenekar koncertje

Június 22.
10.00 – Hevesi Imre és zenekara gyermekkoncertje

19.30 – Szerelmes musicalek a musical szerelmeseinek
Szomor György és barátai musical koncertje

Kísérőrendezvények:
– Kultúra.hu sátor június 6-tól 9-ig,
– HM Repülőnap roadshow június 7-től 9-ig,
– PannonPower játszóház június 6-tól 16-ig,
– Coca-Cola játszópark június 21-től 23-ig

[/frame]

Hirdetés

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ez az ötödosztályú nosztalgikus giccsparádé pont jó nektek, sötét pécsiek. Egy olyan város, ahol Seal volt a fő attrakció 2010-es EKF bénázás alatt, nem érdemli meg az igazi magaskultúrát mint amilyen Kurtág György, Eötvös Péter vagy Gadó Gábor munkássága. Az ilyesmit ugyanis nem lehet rágás nélkül nyelni, mint a habkönnyű pécsi giccset.

  2. Farkangyal! Te kicsi huszár! Szerinted ingyen kellene dolgozni és szervezni? Mi vagy te? Kommancs? De mind1 is. Szerintem csak egy hülye.

  3. NaJa: “mulatnak az ingyen zenére”.
    Eeegen, kár hogy ez nem a Fásy mulató, hanem egy kulturális fesztivál a történelmi belváros kellős közepén. A Kulturális Központnak illene előrukkolni minőségi programokkal is. Egyébként nem venném magamra amit írtál se negyvenesként, se fiatalként.

  4. Nyomi:

    Kérdésem: A Fesztiválszervező Nkft kinek a cége ? Nem a városé? A várost pedig közpénzből tartjzóuk fenn!

    Gondolom ott mindenki ingyen dolgozik és otthonról szervez…ugye kismajom.

  5. A 40-es, 50-es korosztálynak meg van pénze vásárolni és fogyasztani, miközben az igényes fiatalok otthonról hozott pillepalackból nyomatják a szeszkót és jót mulatnak az ingyen zenére!

  6. Hát ez inkább a negyvenes-ötvenes korosztály programja. Egy nagy f..korbács a szervezőknek. Csekély energia ráfordításával sokkal izgalmasabb, színvonalasabb produkciókat is meg lehetett volna hívni.

  7. Nyomorgó!
    Olvasd el a cikket is azért! Akkor nem trollkodsz marhaságokat… Az önkormányzatnak 0 forintba kerül a cucc!

  8. Erre a népbutító kampáin fesztiválra semmi szükség! a költségét a város szegényei között szét lehetne osztani

Comments are closed.