Hirdetés

Hiába járunk még csak augusztus első napjaiban, a boltokban már óriási táblák hirdetik az iskolakezdési akciókat, az iskolákba pedig megérkeztek az új tankönyvek is. A szeptemberi becsengetéshez a kormány és az önkormányzatok idén is sok segítséget nyújtanak, számos extra támogatás illeti meg az első osztályosokat, különösen a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Ingyenes tankönyvet Magyarországon először a 2013/2014-es tanév során lehetett igényelni. Az évek folyamán a jogosultak köre folyamatosan bővült, az előző tanévben már elsőtől kilencedik osztályig több mint egymillió gyerek jutott ingyenesen tankönyvekhez. Pécsett idén közel kétezer kisiskolás kaphatja meg térítésmentesen a köteteket.

Szeptemberben Pécsett 1550 kisdiák kezdi meg tanulmányait az állami általános iskolákban, és még sok százan egyéb fenntartású intézményekben.

Augusztusban megérkeztek a tankönyvek az iskolákba

Őri László alpolgármester lapunknak azt is elmondta, az ingyen tankönyveken kívül milyen kedvezmények illetik még meg a pécsi iskolakezdőket.

– Az önkormányzat részéről a gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak Erzsébet-utalvány formájában kapnak támogatást 6000, illetve 6500 forint értékben: ez készétel, ruházat, tanszer vásárlására használható fel – nyilatkozta Őri László.

Az alpolgármester elmondta, Pécsett egy úgynevezett rendkívüli települési támogatás is rendelkezésre áll a nehéz helyzetbe került családoknak: 2015 óta gyermekenként 5000 forint rendkívüli támogatást kaphat az a család, aki időszakosan létfenntartási gondokkal küzd.

A könyvek mellett a tanszerek vásárlására is járhat kedvezmény

– Természetesen minden pécsi gyermek, köztük az iskolakezdők is igényelhetnek tanulói buszbérletet. Ezen kívül azonban az 1-4. évfolyamos általános iskolás korú tanulók részére szüleik kérvényezhetik a bérlet árának kilencven százalékos megtérítését, ha gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek és lakóhelyük alapján a busszal való közlekedés az indokolt – hangsúlyozta Őri László.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét