Sok száz fiatal vállalkozó

Pécsi fiatal vállalkozókat is segítenek az indulásban egy országos program keretében. Megtanulhatják, mit jelent az üzleti terv, miként kell jogi alapokat letennie egy vállalkozásnak, elszámolni a bevételekkel.

A 18 és 40 év közötti fiataloknak készült program célja, hogy az életképes üzleti ötlettel rendelkező fiatalokat segítse tervük megvalósításában. A projekt keretében a fiatalok az első félévben képzésen vesznek részt, a következő félévben – szakmai segítséggel – elkészítik az üzleti tervet, és három-hatmillió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Gála Andrea, a Vállalkozz Itthon-projekt vezetője közölte: 420 fiatalt képeznek a dél-dunántúli régióban, legtöbbjüket Pécsen, összesen 660 millió forint áll rendelkezésükre.

– A fiatalok megkaphatják a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, megszerezhetik az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel kapcsolatos ismereteket, képessé válhatnak önfoglalkoztatóvá válni – magyarázta Gál Andrea.

Hozzátette: kiemelten figyelnek arra, hogy a jogszerű működést, az adótudatos magatartást is elsajátítsák, valamint a cégalapításhoz szükséges költségek egy részét is állják.

Az érdeklődés óriási. Bár a mostani program már betelt, bíznak benne, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb, hasonló programot indítanak – emelte ki a Gál Andrea.

Az előzetes felmérések szerint az ifjakat a szolgáltatóipar, a kereskedelem, valamint az informatika izgatja, ezeken a területeken vágnának bele a nagybetűs életbe.

fiatal vállalkozók
Sok tehetséges fiatal szeretne vállalkozni…
[box title=”Nagyon kevés a fiatal “]A teljes projektre egyébként közel hétmilliárd forintot áldoznak. Négy régióban összesen 2130 fiatal részvételével már folynak a képzések, amelyek tavasszal be is fejeződnek. Ezt követően lépnek ki a valódi piacra az ifjak.  Ma Magyarországon a 18 és 34 év közötti fiataloknak csak 3,7 százaléka vállalkozik, ezért is fontos támogatásuk. [/box]

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Kreatív Ipari Klaszter együttműködésében egy másik program is indult, hogy a teljesen kezdő vállalkozásoknak segítsenek. Sokan a pénzügyi, gazdasági bürokráciában nem mozognak otthonosan, s tőkéjük nincs, vagy éppen csak kevés ahhoz, hogy ötleteiket megvalósítsák.

A programot 2013 tavaszán indították, s húsz pécsi kreatív iparban tevékenykedő fiatal vett részt benne. A résztvevők komplex vállalkozói képzést kaptak, pénzügyi, vállalkozói ismereteket sajátíthattak el. E mellett pedig „keresztszülők” – tapasztalt vállalkozók – is segítik az első szárnypróbálgatásaikat, tőlük is folyamatosan támogatást kapnak.

Az indulók – amennyiben erre pályáztak és megfeleltek a kritériumoknak – kétmilliós támogatásban is részesülhettek, amelyből eszközöket is vettek. A képzések nemrég zárultak, most már a gyakorlati szakasz jön.

Gajcsi Blanka négy éve dolgozik ötvösként Pécsett. Szerinte nincs egyszerű dolga egy ilyen szakmával, de fanatikus, hiszen állítja: az kevés, ha valaki jó a hivatásában, ki kell taposnia saját útját. Ő saját honlappal rendelkezik, rendszeresen vesz részt a pesti dizánjvásárokon, megpróbál élni a lehetőségekkel. Tüke pécsiként nem gondolt arra azonban, hogy elhagyja a várost, számára kézenfekvő volt, hogy itt indítsa el a vállalkozását. A program révén öntőgépet vásárolhatott.

gajcsi blanka2
Blanka is részt vett a programban

Somogyi Éva Sopronban iparművészként végzett, ő különleges pop-up könyvekben “utazik”. Ezeknek két lapját egy speciális technikával formára vágják, s kinyitva a lapokat térbeli alakot kapunk. Üdvözlőlapok esetében évekkel ezelőtt sokszor lehetett hasonlóval találkozni.

– A munkához az egyetem kitűnő szakmai alapot adott, de a vállalkozói lét más, mást is követel meg – mondta. Ebben segített neki a program, ráadásul az ő segítője, keresztszülője nyomdai területen is dolgozik, ami külön fontos számára.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. hogy újabban a tv-ben és itt is gyerekekkel reklámoznak felnőtt dolgokat. A gyerek az legyen gyerek, annak megfelelően hagyják élni.

Comments are closed.