Sokkal kevesebb volt a bűncselekmény

A Pécsi Rendőrkapitányság nyilvánosságra hozta a bűnügyi statisztikákat az elmúlt öt évre visszamenőleg. A jelentés számos érdekes adatot tartalmaz, ám egy valami kijelenthető: a táblázatok alapján egyértelműen csökkenő tendenciát mutat a bűnözés a megyében.

Szinte minden tekintetben kedvezőbbek a 2015-ös számok az előző évihez képest. A rendőrség most kiadott részletes beszámolója tevékenységük minden körére kiterjed, a civil szervezetekkel való együttműködéstől a migrációs válságon át az erőszakos halálesetekig.

Talán ami a legfontosabb: Pécsen az eljárásokban regisztrált bűnügyi cselekmények száma 34,4%-kal csökkent az előző évhez képest, ez kiugróan nagy változás: a korábbi 5979-ről 3920-ra csökkent.

Beszédes adat az is, hogy a rendőri eljárásokban regisztrált lopások száma a 2014-es 2505-ről 1576-ra csökkent, a 687 lakásbetörésből 398 lett, ez közelít az ötvenszázalékos eséshez.

A bűnügyi helyzet javulását az is jól példázza, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájának telítettsége 26,5%-os javulást mutatott.

Azért akadnak olyan adatok is, amelyek nem ennyire pozitívak: a testi sértések, kifosztások száma nőtt, és a rongálásokat sem lehetett még megfékezni.

zsaru stat.
A rendőrség által közzétett adatok

2014-ben két halálos és 62 súlyos áldozatot követeltek a közutak, tavaly viszont négyen haltak meg az utakon és 66-an szenvedtek súlyos sérülést. A személyi sérülések száma 213-ról 212-re módosult – ezek a számok egyébként 2011-től ugyanebben a tartományban mozognak.

Levonható a következtetés, hogy az utakon bizony nem változott a helyzet.

zsaru stat 2
A nyomozások eredményessége százalékos mutatókban

A közterületi jelenlét erősítése érdekében szorosabbá vált az együttműködés a Biokom Kft.-vel és a Pécs Holding Zrt.-vel.

Azonban ezt nehezítette az év második felében kialakuló migránsválság, ekkor jelentős erőket kellett mozgósítaniuk az ahhoz kapcsolódó feladatok ellátására. Súlyosabbá vált a helyzet, amikor a magyar-szerb határzár után Baranya megye határát kezdték átlépni a bevándorlók. A rendőrök számára tehát különösen megterhelő volt ez az időszak, ami csak a baranyai határzár hatályba lépésével enyhült.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés